A kormány átalakítja

Kállai Ernő szerint megszűnik a kisebbségi ombudsmani jogintézmény

Kállai Ernő szerint január 1-jével a kisebbségi ombudsmani jogintézmény valójában megszűnik, nem pedig átalakul.

2011.12.15 11:53MTI

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában az eddigi kisebbségi intézménynek már csak "kiüresített funkciója" lesz.
   
Közölte: tudomásul vette a jogalkotó döntését a változtatásról, bár szavai szerint nem számított arra, hogy négy és fél év után telik le a hat év. A Tanú című filmből Virág elvtársat idézve azt mondta, erről már kár lenne vitát nyitni. Jelezte, hogy megbízatása 2013 nyaráig szól, így érdeklődve várja, mi történik, mi lesz a feladata az új intézményben.
   
Arra mutatott rá, hogy a kisebbségi biztosi hivatal jogutódjának, az alapvető jogok biztosának lesz olyan helyettese, aki az alkotmány szerint a kisebbségi ügyekkel foglalkozhatna, ám az alsóbb szintű jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, csak azt, hogy "kísérje figyelemmel a kisebbségi közösségek életét".
   
Álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy a leendő helyettes semmilyen más jogosítványt nem kap, így többé nem vizsgálhat, és nem is intézhet ügyeket.
   
Elmondta azt is, hogy több korábban indított programot nem tudtak befejezni, de a most befejezett kutatásokat, vizsgálatokat még közzétették a hivatal - december végén lezárandó - honlapján. Ezek között említette a roma stratégia véleményezését, a köznevelési és felsőoktatási törvényről kialakított álláspontjukat és a gyöngyöspatai utóvizsgálatot. Kitért arra is, át akarták tekinteni a nemzetiségi oktatás minden szegmensét, ám csak az óvodákról, az általános-, és a felsőoktatási iskolákról szóló munkával végeztek; már nem volt idő a középiskolák vizsgálatára.
   
Kállai Ernő az újságírók előtt bemutatta az eddigi munkáját összegző "rendhagyó" beszámolóját, ami a "Megszüntetve" címet kapta. Szavai szerint a kötet személyes történetekről, a kisebbségekkel kialakított kapcsolatairól, ombudsmanná válásáról, az ezzel összefüggő politikai csatározásokról, valamint a fontosabb 50 ügycsoportról szól.
   
Az ombudsman a hivatala körüli változásokról szólva reményét fejezte ki, hogy a jogutód intézmény átveszi a kollégáit, és méltó beosztásban tudják majd végezni a munkájukat.
   
Bejelentette azt is, hogy köztisztviselőként visszavonul a nyilvános szerepléstől, ám társadalomkutatóként a jövőben ismertetni fogja véleményét, ezért januártól saját honlapot és blogot is indít.
   
Kállai Ernő sajtótájékoztatója végén felmutatott egy, a hivatala nevét viselő táblát, és azt mondta, megőrzi, hátha még szükség lesz Magyarországon független kisebbségi jogvédelemre, amely "ellenőrző fórumként is működik és őrködik a politika felett".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.