Benyújtotta vádiratát
Galambos, Szilvásy, Laborc: börtönbe kerülnek a volt kémkirályok?
Benyújtotta vádiratát a volt titkosszolgálati vezetők ügyében, különböző bűntettekre vonatkozóan a Budapesti Katonai Ügyészség szerdán a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.
2011.12.07 12:51MTIMargl Zoltán, a katonai ügyészség helyettes vezetője szerdán eljuttatott közleményében utalt arra, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség július 8-án rendelt el nyomozást kémkedés bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt. Mint írta, a lefolytatott nyomozás eredményeképpen a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója, Galambos Lajos ellen kémkedés, a korábban a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő, tárca nélküli miniszter, Szilvásy György ellen felbujtóként elkövetett kémkedés, Püski László ellen bűnsegédként elkövetett kémkedés, a NBH korábbi főigazgatója, Laborc Sándor István ellen pedig kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt nyújtottak be vádiratot a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlottak közül Galambos Lajos és Püski László előzetes letartóztatásban, míg a másik két vádlott szabadlábon várja a bírósági eljárást.
A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Laborc Sándor ellen a katonai ügyészség egy másik ügyben, szeptemberben hivatali visszaélés bűntette miatt is vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.
A Magyar Nemzet október végén közölte: a Budapesti Katonai Ügyészség rövid időn belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült, június 28-án kirobbant ügy iratainak ismertetését, és államellenes bűncselekmény miatt még az idén vádat emel az eljárás négy gyanúsítottja - Galambos Lajos, az NBH korábbi főigazgatója, Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminisztere, Laborc Sándor, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatója, valamint Püski László, egy biztonsági cég társtulajdonosa - ellen.
A lap akkor azt írta: a katonai tanács a jövő év elejére tűzheti ki a büntetőper tárgyalását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06