Egyeztetnek
Fidesz: még a héten megteszi jelölését az államfő a Kúria és az OBH élére
A köztársasági elnök elfogadta a Fidesz frakcióvezetőjének javaslatát és várhatóan még a héten megteszi jelölését a Kúria, valamint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének személyére. Erről Lázár János számolt be az államfővel folytatott keddi megbeszélését követően újságíróknak.
2011.12.06 15:31MTIA Fidesz frakcióvezetője korábbi közlését megerősítve hozzátette, a csütörtöki házbizottsági ülésen azt fogja javasolni, hogy az alkotmányügyi bizottság jövő hétfőn hallgassa meg a jelölteket, majd az Országgyűlés december 13-án, kedden szavazzon is a jelöltekről.
Lázár János elmondta: Schmitt Pál államfő több személyt is megnevezett az egyeztetésen, és ő is ismertette a Fidesz-frakció jelöltjeit. A kormánypárti politikus ugyanakkor konkrét nevekről nem nyilatkozott.
"A köztársasági elnök döntését tudomásul fogjuk venni" - fogalmazott. Lázár János szerint a Kúria elnökének döntő szerepe lesz az igazságszolgáltatás újjászervezésében, így olyan jelöltre van szükség, aki "a változtatásra késznek és képesnek érzi magát".
Az OBH élére pedig olyan jelöltre lenne szükség a Fidesz szerint, aki képes egy ekkora szervezetet üzemeltetni és működtetni, aki egyébként a bírói társadalom támogatását is bírja és képes a bírók szempontjait érvényesíteni a társadalom és a kormányzat berkeiben.
A köztársasági elnök kedden minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel és Navracsics Tibor igazságügyi miniszterrel is egyeztet hivatalában a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria és az OBH elnökének személyéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06