Megkezdődik a parlamenti vita a törvényjavaslatról

Köznevelés: ma egymásnak feszülhet Hoffmann és Pokorni

A képviselőknek az Országgyűlés mai ülésén összesen nyolc óra áll rendelkezésükre a köznevelési törvényjavaslat megvitatására.

2011.11.15 06:59MTI

A köznevelésügyi javaslat 16 évre szállítaná le a tankötelezettség felső korhatárát. A pedagógus-életpályamodell 2013-ra tervezett bevezetésének költségeit Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár 70 milliárd forintra becsüli.
   
Az előterjesztés, reggel 8 órakor kezdődő tárgyalását külön érdekességé teszi, hogy Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke a napokban úgy nyilatkozott: a kormány indítványa több ponton változtatásra szorul. Hoffmann Rózsa a Fidesz oktatási műhelyének pénteki konferenciáján ezzel szemben azt mondta, hogy akik az új köznevelési törvény visszavonását követelik, a Gyurcsány-Bajnai korszak restaurációját akarják. Szerinte az új törvénnyel az iskolarendszer visszatér eredeti funkciójához: a neveléshez.
   
Pokorni Zoltán, az m1 A lényeg című műsorában vasárnap úgy fogalmazott: "hallottunk már ilyen mondatot. (...) aki nincs velünk, az ellenünk van. Ennél még a Kádár-korszak kommunistái is okosabbak voltak, mert ők úgy fogalmaztak, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van". Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy elmérgesedett-e a helyzet az államtitkárság és a Fidesz frakció között, Pokorni Zoltán úgy válaszolt: az ilyen erős kijelentések mindig a gyengeségre utalnak.
   
A parlament az oktatási téma után az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényjavaslatot, illetve a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló előterjesztést tárgyalja.

Pokorni: 50-70 módosító javaslatot adhat be a Fidesz

Előreláthatóan mintegy 50-70 módosító javaslatot adhat be a Fidesz parlamenti frakciója a nemzeti köznevelési törvénytervezethez a kedden kezdődő és jövő héten befejeződő parlamenti vita során - jelentette be Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási tudományos és kutatási bizottságának elnöke, a Fidesz.
   
"Bízom benne, hogy olyanná formálható majd (...) ez a törvény, amely valamennyiünknek megfelel. A legfontosabb kérdéseket felveti a beterjesztett törvénytervezet, nem úgy, ahogy én ezt ideálisnak vagy jónak látnám, de erre való a vita. Ne adjuk fel, hogy lehet egy majdhogynem tökéletes törvényt elfogadni" - jegyezte meg.
   
Véleménye szerint tökéletesíteni kellene a törvénytervezetben többek között az iskolafenntartás kérdését, amihez "hozzá kell nyúlni", de "nem úgy, ahogy ezt a tervezet most tartalmazza (...), mert nagyon különbözőek az iskolákat fenntartó önkormányzatok". Mint mondta, a "vergődő" önkormányzatoktól valóban jó, ha az állam átveszi az iskolafenntartás felelősségét, de vannak olyan nagy önkormányzatok, amelyek "példásan" oldották meg ezt a feladatot.
   
Pokorni Zoltán jobbnak látta volna azt a megoldást, hogy csak azoktól az önkormányzatoktól vegyék el iskoláikat, amelyek "nem bírnak el vele"; el tudja azonban fogadni a visszaszerződést is, ha az jól látható folyamat lesz. Jelenleg összesen 980 milliárd forintba kerül a közoktatás, és meglátása szerint "nem lehet homályban hagyni", hogy ebből "450-460 milliárd hogyan érkezik az iskolákhoz".
   
Kitért arra: előfordulhat, hogy az államosítás során az állam több forrást von el majd egyes önkormányzatoktól, mint amennyit addig azok iskoláikra költöttek, mert a cél az esélyek kiegyenlítése a gazdagabb és a szegényebb települések iskolái között.
   
Az egésznapos iskolával kapcsolatban azt a félelmét juttatta kifejezésre, hogy "a törvénytervezet mostani betűjében csak egy napközi van", pedig szükség van rá, mert most Magyarországon "aránylag kevés időt finanszírozunk közpénzből gyerekeink számára". Hozzátette: ha az egésznapos iskola rendszere mögött nincs pénz, munka, teljesítmény, idő, energia, akkor "nem tudjuk (...) felépíteni".
 

Meglátása szerint 4-5 év alatt lehet odáig eljutni, hogy az iskolák "40-50-60 százalékában meghatározó lesz" az egésznapos iskola, azonban "egyik napról a másikra mind a nyolc évfolyamon előírni nem lehet".
Pokorni Zoltán úgy fogalmazott: ha ezeken a stratégiai pontokon nem változik a törvénytervezet, akkor "nem tudja jó szívvel támogatni".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.