Ósdi és színvonaltalan semmi

A kultúrarombolás ápol és eltakar

Tulajdonképpen jó is, hogy meg lesznek festve a magyar történelem Fidesz által fontosnak tartott részletei Kerényi Imre áldozatos munkájának köszönhetően, mert ez megnyitja az utat a kortárs politikai festészet előtt is, ami meg azt örökíthetné meg, ami valóban fontos volt, mondjuk, a 2010 utáni időszakból.

2011.11.08 07:59sabater - ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Így például a Feszty-körkép mintájára meg lehetne festeni az adórendszert a Matolcsy-Orbán-féle reformok után, no meg ki is tenni az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, ott legalább elférne, ha már söralátétből nincsen 15X120 méteres, pedig mekkora korsó sör férne el rá, én Istenem!

Szellemként járja be a világháló hazai szeletét (persze érezzük, hogy 2011-ben ilyet leírni meglehetősen idejét múlt dolog, de ez az írás pontosan erről hivatott szólni) egy kép, amelyen egy „Police” feliratú lovas Sárkányölő Szent Györgyként szúr le méteres dárdájával egy angyalnak látszó tárgyat. Ezt a képet valóban a kormány rendelte meg az Alaptörvény illusztrálására, darabjáért nagyjából 1,6 millió forintot fizetett/fizettünk. A kép szimbolikája meglehetősen nehezen értelmezhető, hiszen a középkori elődöknél Szent György nem a rosszfiú, hanem nem, ráadásul legjobb tudomásunk szerint 2006-ban nem annyira angyalok dobálták a Magyar Televízió székházát, holott a műsorkínálatot tekintve ez indokolt lett volna. De mondjuk azt nagyvonalúan, hogy az alkotó az (egyébként valóban létező) ártatlan áldozatokról akart megemlékezni, nem a tankot elkötő félidiótákról, vagy azokról, akik csokit loptak az MTV büféjéből forradalom idején.

A képek között egyébként van egy-két jobb is, például a holokausztról és a vörösiszap-katasztrófáról szóló darabok, ami egymás mellett leírva akkor is furcsán hat, ha utóbbi is emberéletekbe kerülő, súlyos tragédia volt – viszont remekül jelzi a koncepciótlanságot, már a tekintetben is, hogy a kormány többek között saját, emberéletekbe kerülő bénázásáról állít emlékművet, mert azt azért senki nem gondolja komolyan, amit egy létező (!) országgyűlési határozat mondott ki, hogy a katasztrófáért egyedül az azt előidéző cég felelős, és az ellenőrzés során semmiféle dolga nem lett volna ott sem az államnak, sem az önkormányzatoknak. Sőt, mi több: nem hibázott az a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőség sem, amely két héttel a katasztrófa előtt mindent rendben talált. Ja, ennek a felügyelőségnek az élére nevezte ki saját korábbi személyi titkárát Illés Zoltán – aki azóta is vígan tengeti környezetvédelmi államtitkári napjait.

De hát már nekünk csak ilyen objektív kormányunk van, amely képes emlékművet állítani saját hibáinak is, de ha ez így van, akkor ne álljunk meg ennyinél. Az említett adórendszer-változtatásokon kívül meg lehetne például festeni Hoffmann Rózsa oktatási reformját, ahol a Magyar Bálint által rendelt aktív táblákat törik szét a tanárok körmöspálcával, a Corvinus helyére Tervhivatal kerül, vagy nem (ezt mondjuk lehetne homályos, szellemfotóra emlékeztető árnyalással érzékeltetni), a diákok pedig végre latint tanulnak angol helyett. Illetve csak az árnyalt művészi megfogalmazások iránti vonzalmunk mondatja velünk, hogy „Schmitt Pál ír” címmel mégsem kéne képet festeni, még egy önkritikus kormány idején sem, mert az pont olyan, mintha „Gyurcsány Ferenc és a hatékony kormányzati politika” címmel hirdetne valaki kurzust valamelyik megmaradó egyetem politológia szakán, az IDEA intézet munkatársai, Niedermüller Péter és Bauer Tamás nem játszanak.

Szóval nehéz szó nélkül elmenni amellett, ha kormányunk az ocsmány politikai giccset emelné a nemzeti kultúra rangjára, volt már ilyen, kiváló mementója annak a korszaknak a Képviselői Irodaház (idealista nevén fehérház) aulájában látható, „Munkásállam” című freskó, amit valaki emlékműnek nyilvánított, így ott fog állni egy esetleges magyar képviselők ellen elkövetett bombával végrehajtott terrorcselekmény napjáig, hogy ne adja az ég. Mert a kormány azt jól érzékeli ugyan, hogy művészet és politika korántsem független egymástól, de azt kevésbé, hogy akkor hülyeségekre kell állami megrendelést adni (még ha az elmúlt nyolc évben ez ugyanúgy divat volt, csak kevésbé látványosan), meg Dörner Györgyöket kinevezni színházigazgatónak.

Utóbbival kapcsolatos viszonylag friss hír egyébként, hogy sem a kormánypárti képviselők, sem az Új Színház új vezetése nem vett részt az Országgyűlés kulturális bizottsága albizottságának ülésén. Ami egyértelmű jelzése annak, hogy ők is érzik: ez valami rohadt kínos kezd lenni, Hoffmann Rózsától L. Simon Lászlóig, Kerényi Imrétől Dörner Györgyig. Csakhogy még mindig érdemes ezzel foglalkozni, mert a másik lehetőség, hogy az adórendszerről, gazdasági növekedésről meg szegénységpolitikáról lesz szó, és akkor nincs az az isteni gondviselés, jóindulat és mélykokárdás elfogultság, ami a kormánynak kegyelmezne. Úgyhogy marad gumicsontként az ósdi és színvonaltalan semmi nemzeti kultúrává avatása, bohócok, barátok és baráti bohócok kinevezése, és valljuk be, nekünk is jobb érzés ezen puffogni, mint azt olvasgatni, mennyivel fogunk kevesebbet keresni jövőre.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.