Szárnyashúsba rejtették a mérget

Szabadon engedték a megmérgezett rétisast

Egy, feltehetően a Medvesalján megmérgezett, majd a budapesti állatkertben meggyógyított fiatal rétisast bocsátottak szabadon október 25-én Szécsény és Hugyag község között az Ipoly árterületén.

2011.10.25 20:05MTI

Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nógrád megyei koordinátora elmondta, hogy a madarat október 20-án a medvesaljai Cered község közelében találták, alig pár száz méterre a magyar-szlovák határtól. Feltételezhető, hogy a ragadozó a Péterfala (Petrovce) község határában húzódó víztározó környékén evett a méregből.

Az sem kizárható, hogy a rétisas valahol a határ magyar oldalán vette fel a mérget.

Szerencsére a madár megtalálója értesítette az MME-t, így az ritka ragadozó az egyesület közreműködésével gyorsan a Fővárosi Állat- és Növénykertbe került. Itt az orvosi kezelésnek köszönhetően csak öt napot kellett eltöltenie. A helyszínen a szabadon bocsátás előtt a madarat meggyűrűzték.

Pongrácz Ádám, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre elmondta, hogy megtalálásának helyétől nem túlságosan távol engedik szabadon a madarat. Ez a faj Nógrád megyében nem költ, a hazai fészkelő párok többsége a Dél-Dunántúlon él. Elengedése után a rétisas dolmányos varjak és szarkák valóságos felhőjétől kísérve az Ipoly felett elhagyta Magyarország légterét.

Szelényi Gábor, a fővárosi állatkert koordinátora azt közölte, hogy a madár begytartalmából kiderült: a mérget ledarált szárnyashúsba rejtették. Ez megnehezíti a mérgezés helyének meghatározását. Amennyiben valamilyen állati tetemben lenne, azt könnyebben megtalálnák a szakemberek.

Azt, hogy mivel mérgezték meg a madarat, még nem derítette ki a laboratóriumi vizsgálat, de a tünetek alapján egy, az Európai Unióban már évekkel ezelőtt betiltott növényvédőszer, a karbofurán használatára gyanakodtak, ennek megfelelő volt a gyógykezelés is.

– Tilos ugyan a karbofurán használata, de elképzelhető, hogy maradtak régebbről fel nem használt készletek, illetve az unión kívülről még ma is hozzá lehet jutni – mondta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.