Terrorista vagy nem terrorista?
Gyurcsány nyugodt és szívesen küzd az ügyészségen
"Nagy lelki nyugalommal és igazi küzdőkedvvel várom a következő megmérettetéseket, szerintem még élvezni is fogom".
2011.10.20 13:46MTIRöviden így kommentálta csütörtökön újságírói kérdésre Gyurcsány Ferenc azt, hogy az ügyészség terrorcselekmény gyanúja miatt nyomoz ellene és egyes rendőri, politikai vezetők ellen a 2006. őszi tömegoszlatások ügyében.
A volt kormányfő és egyelőre ismeretlen állami-politikai vezetők, illetve a tömegoszlatások végrehajtásáért felelős rendőrparancsnokok ellen Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke tett feljelentést, aki a 2006. őszi események feltárásán miniszterelnöki megbízottként dolgozó, időközben alkotmánybíróvá választott Balsai István szakértői csoportjában is tevékenykedett. A szeptember végén nyilvánosságra hozott Balsai-jelentés szerint terrorcselekmény gyanúja is felvetődhet a rendőri fellépéssel összefüggésben, és Gyurcsány Ferenc politikai és jogi felelősségét is vizsgálni szükséges.
Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: "Nem pontosan értem, mi a csudától félnek tőlem ennyire, nem vagyok én olyan félelmetes fickó." Mint mondta, jó munkát kíván az ügyészségnek, szerinte azonban a vádhatóságnak érdemes "ennél szellemesebb ötleteken gondolkodnia".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06