Két kihűlt hajléktalan az első hidegebb éjszakán

A szegényellenes politika áldozatai?

Két ember holttestére találtak rá az első hidegebb őszi éjszakát követően Budapesten, a VI. kerületben. Mindkét kihűlt áldozat hajléktalan volt.

2011.10.12 08:44sabater - ma.hu

Nem ismerjük a körülményeket, nem tudjuk például, volt-e a közelben megfelelő hajléktalanszállás. A hajléktalanokat az aluljárókból és közterületekről kitiltó rendelkezések elfogadása után azonban minden egyes budapesti fagyhalálnál fel fog merülni a lehetőség, hogy ha a főváros vezetése nem őket kiáltja ki közellenségnek, talán még mindig élhetnének.

2010. decemberében a főváros rendelettel tiltotta meg, hogy a hajléktalanok aluljáróban töltsék az éjszakákat. A hideg elől menedéket jelentő aluljárókat be is kamerázták – elvileg a közbiztonság növelése és a dohányzó gyalogosok kiszűrése végett. Ezzel párhuzamosan túlélőpontokat hoztak létre, amelyeket a hajléktalanok vagy igénybe vesznek, vagy nem. Utóbbi sem az otthontalan emberek hibája: nyilvánvalóan senki sem választja a fagyhalált egy még oly kényelmetlen vagy megalázó szállás helyett. Egyszerűen a túlélőpontok és éjszakai melegedők nem nyújtanak megfelelő védelmet a hajléktalanok számára.

2011 márciusában szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés azt a rendeletet, amely felbontotta a budapesti hajléktalanellátásban szerepet vállaló civil szervezetekkel kötött szerződéseket. Már 2011-ben 40 millió forinttal csökkent a területre szánt pénzmennyiség: a főváros 500 milliárdos költségvetésében ez nem jelentékeny összeg - hajléktalanoknak azonban az lehet. 2011 áprilisában tiltotta be a főváros a „közterületen való életvitelszerű lakhatást”, magyarul a hajléktalanságot, hangozzék ez bármilyen abszurdan: a rendelkezés értelmében egy otthontalan ember pénzbírsággal sújtható (azért, mert nincs hol laknia!), ennek alternatívájaként pedig fogdába vihető. Az intézkedés célja, hogy a hajléktalanok hagyják el Budapestet.

2011 szeptemberétől tilos kéregetni vagy újságot árulni közlekedési lámpáknál. Az intézkedés részben érthető, hiszen a koldusok veszélyeztethetik a forgalmat vagy önmaguk testi épségét, mégis az a helyzet, hogy egy – egyébként megalázó – pénzkereseti forrást vontak el a hajléktalanoktól. A VIII. kerületben még a kukázást is betiltották. Azaz a főváros nemcsak büntethetővé tette a szegénység e formáját, de adminisztratív eszközökkel tovább rontotta az otthontalan emberek helyzetét. Az eseménysor betetőzése a józsefvárosi népszavazás volt, ahol a részt vevő rendkívül kis számú választópolgár (ezek szerint mégsem ez a legnagyobb probléma Budapesten…) tetemes része a hajléktalanok üldözése mellett tette le a voksát. Ők csak abba nem gondoltak bele, hogy senki sem szeretetből kéreget és kukázik. Hanem más lehetőség híján.


2011 októberében két ember kihűlt Budapesten, a VI .kerületben. A körülmények nem ismertek. Lehet, hogy volt hajléktalanszálló vagy Tarlós István és a Fővárosi Közgyűlés kezdeményezésére felállított „túlélőpont” a közelben. Lehet, hogy a hajléktalanok ittasak voltak, és előfordulhat, hogy rosszul mérték fel a hideget, és a kényelmetlen szálló helyett az utcán akartak éjszakázni. Lehet, hogy meghaltak volna az Európa legjobb hajléktalanellátását magáének tudható városokban is. De lehet, hogy nem. És ez utóbbi lehetőség az, ami felelőssé teszi a fővárosi jobboldalt ebben a szomorú történetben.

Az a politika ugyanis, amely egyszerre von el pénzt a hajléktalan-ellátástól és egyszerre kezdi büntetni a közterületen (például aluljáróban) éjszakázást, nem törődik az ország legelesettebb, leginkább segítségre szoruló tagjaival. Az a politika, amely a szegénységet bünteti, azt sugallja, hogy a kormánynak, az államnak, a társadalomnak nincs felelőssége abban, mi történik az otthontalan emberekkel. Akkor sem, ha kikecmeregnek a nehéz és megalázó helyzetből. És akkor sem, ha meghalnak.

A hajléktalanellenes intézkedések miatt egyre több hajléktalan szorul majd ki a fővárosból, ahol esélyük lehet bármilyen módon, akár kéregetésből fenntartaniuk magukat. Márpedig az ő esetükben ez nem azt jelenti, hogy „végre el kell kezdeniük dolgozni”, és nem is azt, hogy romlik az életszínvonaluk. Hanem bizonyos esetekben szó szerint az életükbe kerül. A tavalyihoz hasonlóan az idei évben is fogunk majd híradásokat kapni megfagyott emberekről. Meglepő lenne, ha csökkenne a számuk 2010-hez képest.

Sosem fogjuk megtudni, hogy ebben pontosan mennyi szerepe van és lesz a hajléktalanokkal szemben meghozott politikai döntéseknek. A tragédia az, hogy a kérdés egyáltalán felmerülhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.