Váltana az MSZP?

A szocik Gyurcsánhoz vágynak?

Az MSZP aktív tagsága olyan irányú változást akar, mint amit a Demokratikus Koalíció Platform (DKP) képvisel - mondta Gyurcsány Ferenc kedden a Tolna megyei Tamásiban.

2011.10.04 19:50MTI

"A DKP fő erényének azt tartom, hogy sokan, akik a mai politikai pártok közül nem szívesen választanak bennünket sem, a platform támogatói lettek" - jelentette ki a volt kormányfő, az MSZP-n belül működő DKP vezetője politikai fórumát megelőző sajtótájékoztatón.

Hozzátette: van egy jelentős, nem párttag, hozzájuk közel álló kör, amely csatlakozna a platformhoz.

A DKP körüli vitákról szólva azt mondta: "én egy nyugatos, polgári, józan, mérsékelt politikát szeretnék a centrumtól jobbra és balra, populizmus és luxuslimuzinozás nélkül; sokan nem ezt szeretnék".

Új párt alapítására vonatkozó kérdésre Gyurcsány Ferenc azt válaszolta: ma még az a szándék, hogy megpróbáljanak "okos megállapodásokat" létrehozni, de a vitákból kiindulva semmi nem zárható ki.

A novemberi kongresszusig mindez ki fog derülni - jegyezte meg. A szocialista politikus az általa szorgalmazott ellenzéki összefogásról azt mondta: a Fidesszel szemben akkor lehet győzni, ha az egyéni választókerületekben az ellenzéki oldalon egy jelölt lesz.

A választás előtt meg kell állapodni egy demokratikus ellenzéki koalícióban, amire ma még mindenki azt mondaná, hogy nem lehetséges - fűzte hozzá. A most benyújtott költségvetésről a volt kormányfő kijelentette: az "az Orbán-Matolcsy-féle gazdaságpolitika tévedésének beismerése".

Gyurcsány Ferenc tisztességesebbnek nevezte a 300 forintos vizitdíjat az egészségügyi hozzájárulás javasolt, egyszázalékos emelésénél, ami a minimálbér esetében 900 forintot jelent havonta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.