Itthon is divat lett
Életveszély: lézerrel zavarják a fel- és leszálló gépeket a Liszt Ferenc repülőtér környékén
Jelentősen megszaporodott a nyár eleje óta azon esetek száma, hogy ismeretlenek lézerfénnyel zavarják a fel- és leszálló gépek pilótáit a Liszt Ferenc repülőtér körzetében.
2011.09.19 22:25MTIA Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) információi szerint a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. jelentései alapján az év első felében csökkent ezeknek az eseteknek a száma, de a nyár eleje óta ismét több bejelentés érkezik a pilótáktól. Magyarország több főváros környéki településéről heti rendszerességgel irányítanak vakító lézerfényt a közlekedő repülőgépekre.
Ezzel az RRI tájékoztatása szerint az elkövetők bűncselekményt követnek el és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.
Közlésük szerint tavaly júniusban a repülőtéri nyomozók tetten értek egy fiatal férfit, aki az üllői vasútállomásról több napon át irányított zöld lézerfényt a leszálló repülőgépekre, mellyel nagymértékben zavarta a repülőgép pilótáinak biztonságos landolását. Az üllői elkövető tettenérésével és büntetőeljárás alá vonásával, az eset nyilvánosságra hozatalával az RRI tavaly nagymértékben csökkentette a lézertámadásokat. Idén szeptemberben a bűnügyi szolgálat akciót tartott az ilyen jellegű cselekmények megszüntetése, és az elkövetők elfogása érdekében.
A nyomozók megállapították, hogy nincsenek visszatérő helyszínek, ami megnehezíti a lézerfényt repülőgépekre irányítók azonosítását, illetve tettenérését.
Az elmúlt hetekben a pilóták és a légiforgalmi irányítók közti rádióforgalmazás adatai szerint a pilóták többször jelezték a közelkörzeti légiirányítóknak, hogy lézerrel világítanak a szemükbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06