"Egyáltalán nem oldotta meg"
"Fekete lyukként szívja magába" a hajléktalankérdés Tarlóst
A Jobbik szerint a főváros vezetése egyáltalán nem oldotta meg a hajléktalankérdést, mert a fedél nélkül élők az aluljárók helyett a tereket, a parkokat, a megállókat és a BKV-járműveket foglalják el mind nagyobb számban.
2011.08.30 14:14MTIAz ellenzéki párt Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester előző nap bemutatott - az eddig elért eredményekről szóló - zöld könyvében megjelentekkel kapcsolatban juttatott el kedden közleményt.
Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője ebben egyebek mellett azt írta, hogy a hajléktalanok jogszabálysértő és provokatív viselkedésével szemben az illetékesek képtelenek hatékonyan fellépni. Közölte, nem vitatják, hogy az előző, MSZP-SZDSZ-es városvezetés súlyos pénzügyi, gazdasági és intézményi örökséget hagyott hátra, ám úgy látják: a Fideszt ez "fekete lyukként szívja magába".
Utaltak arra, hogy a most bemutatott zöld könyv bevezetőjében megoldott problémaként írnak a rendteremtésről, továbbá kiderül abból az is, a "hajléktalanság problémáját" kezelték, a "tarthatatlan állapotokat minden szereplő számára megnyugtató módon" rendezték.
A Jobbik arra is rámutatott, hogy bár a zöld könyv szerint "a főváros polgárai hosszas várakozás után birtokba vehették az újjászületett Margit hidat", a valóság ezzel szemben az: a Margit híd felújítása immáron kétéves csúszásban van, a híd északi járdája és a kerékpárút nem használható, a villamos a szigeti bejárónál nem áll meg, a hídfőkhöz tartozó aluljárók pedig le vannak zárva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06