Volt-e mutyi?

Június óta nyomoz a CET-beruházás ügyében az NNI

Június 29. óta folytat nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Duna-parti CET-beruházás ügyében.

2011.08.02 15:28MTI

A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozást hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt folytatják ismeretlen tettes ellen a fővárosi önkormányzat és az Állami Számvevőszék feljelentése alapján. A rendőrség az ügyben további információt a nyomozás érdekeire való tekintettel nem közölt.

Hétfőn a CET-beruházás fejlesztője, a Porto Investment Hungary Kft. azt közölte: büntetőfeljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál ismeretlen tettes ellen különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt. Közölték, annak kivizsgálását kérik a rendőrségtől, miként fordulhatott elő, hogy a fővárosi önkormányzat a projekt feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Fővárosi Közgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül, január 19-én - szerintük jogellenesen - lehívta a szolgáltatási szerződésben meghatározott teljesítési bankgarancia teljes összegét, több mint egymilliárd forintot. A főváros kedden azt közölte: alaptalan vádaskodásnak tartják a beruházás fejlesztőjének szavait; álláspontjuk szerint minden tekintetben jogszerűen jártak el a teljesítési bankgarancia lehívásakor.

Közleményükben azt írták, hogy az önkormányzat "a jogszabályok, a Portóval kötött érvényes és hatályos szolgáltatási szerződés alapján, illetve az önkormányzat belső, ügyrendi szabályai szerint, minden tekintetben jogszerűen járt el a teljesítési bankgarancia lehívásakor".

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy július 14-én a főváros nem kezdte meg a CET műszaki átadás-átvételét; Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes ezt azzal indokolta, hogy a Porto nem adta át maradéktalanul a kiviteli terveket és a kiviteli szerződést.

A Porto akkor válaszul azt közölte: a főváros a hitelességét kockáztatja azzal, hogy a fejlesztőre hárítja az átadás-átvétel meghiúsulását. A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres komplexum kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.