Ittzés nyugdíjba vonul
Beiktatták az új dunántúli evangélikus püspököt
Beiktatták a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület új püspökét, Szemerei Jánost szombaton a győri Öregtemplomban.
2011.06.25 19:31MTIAz ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke iktatta be Szemerei Jánost, aki esküt tett püspöki szolgálatára, majd átvette a püspöki szolgálat jelét, a keresztet.
A istentisztelet utáni közgyűlésen Szemerei János püspöki székfoglalójában a szolgálat felelősségéről beszélt. Kiemelte, hogy a bizalomépítés jegyében kívánja végezni szolgálatát. Bizalmi viszonyra törekszik a testvéregyházakkal, és nagy figyelmet fordít a külföldön működő egyházakkal való kapcsolatokra is - hangoztatta.
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a kormány nevében köszöntötte az új dunántúli püspököt. Beszédében hangoztatta: a magyar társadalomnak, a nemzetnek kell megújulnia.
" A lelki-szellemi megújulásban (...) a magyar történelmi egyházaknak megkérdőjelezhetetlen küldetésük volt és van" - fogalmazott.
Szászfalvi László kijelentette, hogy a magyar kormány együtt kíván működni az egyházakkal, és ennek " számtalan jelét adta" már az elmúlt évben is.
Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára köszöntőjében a gyülekezetépítés fontosságáról szólt. Az a cél, hogy vasárnapról vasárnapra egyre többen legyenek a templomban - mondta.
A beiktatási ünnepségen részt vettek a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői mellett a társegyházak képviselői, továbbá Ausztriában, Németországban, Romániában, Finnországban és Szlovéniában működő egyházak vezető személyiségei.
Szemerei János kaposvári lelkészt, a Somogy-Zalai Egyházmegye esperesét áprilisban választották püspökké az egyházkerület 112 gyülekezetének szavazatai alapján. A püspökválasztásra azért került sor, mert az egyházkerület addigi vezetője, Ittzés János nyugdíjba vonult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
- 8:52 Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók
- 7:51 Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei
- 7:10 Félmillióan szerették volna élőben látni a 7-1-es magyar-angolt
- 6:08 4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos
- 5:56 Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06