Három házba tört be a román férfi

Tizenöt évet kapott a győri baltás

Jogerősen 15 év fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a román férfit, aki három házba tört be 2009 augusztusában Győrben, az utolsó helyszínen pedig baltával sújtott az ott élő idős férfi fejére.

2011.06.23 10:16MTI

A bíróság - helybenhagyva a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság korábbi döntését - úgy látta: nem helytálló az a védői érvelés, amely szerint csupán életveszélyt okozó súlyos testi sértés kísérletét követte el a 42 éves Nicolaie Augustian Demian.

Az ítélőtábla szerint ugyanis a 78 éves sértett elszánt védekezésének köszönhető, hogy csak könnyebb sérülést szenvedett.
   
A vád szerint a bűntett idején 42 éves román férfi Németországba akart utazni, így érkezett 2009 júniusában Magyarországra, a következő hónapban került Győrbe. Augusztus 10-én italozott, majd éjjel két családi ház ablakán is bemászott, de mindkét helyen megzavarták; a harmadik helyre viszont már a ház körül talált baltával érkezett.
   
Ott először a 73 éves, mozgáskorlátozott feleség szobájába lépett be, tőle pénzt, értékeket követelt, és azzal fenyegette, hogy megöli. Ezt követően a férj szobájába ment, ahol az idős ember fejére sújtott a baltával, de az a nyelet elkapva tompította az ütést.

A támadó fojtogatta is áldozatait. A dulakodást, kiabálást észlelve a szomszédok hívtak rendőrt, akik azután elfogták a támadót.
   
"A bocsánatkérés nagyon kevés" - mondta az utolsó szó jogán a vádlott, azt hangoztatva, hogy senkit nem akart megölni.
   
Az ítélet szerint a férfit büntetésének letöltése után tíz évre kitiltják a Magyar Köztársaság területéről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.