Időjárás
Visszavonulóban a tiszai ár- és a belvíz
Ismét csökkent az elöntött terület, jelenleg 8495 hektárt borít víz, ebből 3130 hektár vetés.
2021.03.02 11:53MTIFelgyorsult az apadás üteme a Közép-Tiszán, miután a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétfőn megkezdte a duzzasztást a Kiskörei Vízlépcsőnél.
A Kötivizig kedden a honlapján azt közölte: folytatódott az árhullámok levonulása a Tiszán és mellékfolyóin, a Közép- és Alsó-Tiszán egyaránt apadó vízállások figyelhetők meg. A Tisza vízállása Szolnoknál kedd reggel 707 centiméter, apadó volt - közölték.
Változatlanul elsőfokú készültséget tartanak fenn a Tisza jobb partján Kiskörétől Lakitelekig, a bal parton Kiskörétől Csongrádig, továbbá a Zagyva visszaduzzasztással érintett szakaszán, valamint a Hármas-Körös - szintén visszaduzzasztással érintett - jobb partján a torkolattól Kunszentmártonig - írták. Így az igazgatóság jelenleg az elsőfokú árvízvédelmi készültséghez kapcsolódóan 408 kilométeres védvonalszakaszon lát el nappali figyelőszolgálatot.
Az elmúlt napokban felfedezett hódüregek miatt a Zagyva jobb parti töltésén továbbra is pontszerű harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn - szerepel a közleményben.
Az igazgatóság hétfő délutántól elsőfokúra mérsékelte a készültséget a karcagi belvízvédelmi szakaszon. Továbbra is másodfokon védekeznek a jászkiséri és a kiskörei szakaszokon, míg elsőfokú a készültség a karcagi, a kisújszállási, a mezőtúri, a kunhegyesi, a törökszentmiklósi és a cibakházi, tiszakécskei, valamint a ceglédi belvízvédelmi szakaszokon - sorolták.
A kedd reggeli összesítés szerint ismét csökkent az elöntött terület, jelenleg 8495 hektárt borít víz, ebből 3130 hektár vetés.
Péntek óta pontszerű harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben hódtorlasz miatt a Doba-csatornánál, valamint hódüreg miatt a J-III-2 csatornánál. Az önkormányzatok közül elsőfokú belvízvédelmi készültséget tart fenn Jászkisér - közölte a Kötivizig.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06