Árvíz
Másodfokú a készültség a Rába körmendi szakaszán
A Rába vízszintje kedden reggel Körmendnél elérte a 388 centimétert, és tovább árad, ugyanakkor a folyó szentgotthárdi szakaszán már megszüntették az elsőfokú készültséget is, a vízszint reggel 254 centiméteren állt, és apad.
2014.02.18 08:20MTIMásodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Rábán Körmendnél kedd reggel a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A tájékoztatás szerint a készültség 13,3 kilométeres hosszúságban érinti a Rába folyó, valamint a Láhn-, a Pinka- és a Vörös-patak töltéseit is.
Hozzáfűzték: a Rába vízszintje kedden reggel Körmendnél elérte a 388 centimétert, és tovább árad, ugyanakkor a folyó szentgotthárdi szakaszán már megszüntették az elsőfokú készültséget is, a vízszint reggel 254 centiméteren állt, és apad.
A közútkezelő tájékoztatása szerint az ár- és belvíz miatt mellékutakat kellett kezárni Vas megyében. Teljes útzárat rendeltek el a hajnali órákban Csörötnek és Vasszentmihály, Csörötnek és Rönök, Rátót és Rábagyarmat, valamint Molnaszecsőd és Döröske között.
Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjének közlése szerint korábban a Nádasd és Halogy, valamint a Pinkamindszent és az országhatár közötti összekötő út egy szakaszát is lezárták, ezeken továbbra sem lehet közlekedni.
Hozzátette: a közlekedők emellett útszűkületre és sebességkorlátozásra számíthatnak Csörötnek és Kondorfa, Apátistvánfalva és Máriaújfalu, Apátistvánfalva és Kétvölgy között, a csákánydoroszlói bekötőúton, valamint a 87-es úton Kőszeg és az országhatár között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06