Árvíz

Tartalékosok nélkül a víz győzött volna

Jelenleg több mint 7 ezer katona dolgozik az árvízi védekezésben, a tartalékos állomány nélkül a honvédség nem tudna ilyen erővel és ilyen intenzitással részt venni a munkákban - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Szentendrén, miután árvízi szemlét tartott a Dunakanyar legveszélyeztetettebb részein.

2013.06.09 16:28MTI

A miniszter azt követően, hogy bejárta Szentendrét, Leányfalut, Tahitótfalut és Dunabogdányt, úgy nyilatkozott: rendkívül lelkes és szervezett munkát tapasztalt, s mind az erők, mind az eszközök rendelkezésre állnak.

Hende Csaba elmondta, hogy a Dunakanyarban vasárnap reggel hat órára egy 700 fős tartalékos egységet alakítottak ki, amelyet a riasztástól számított egy órán belül a térség bármely pontján be tudnak vetni. Az apadás most indult meg, remélhetőleg 36 óra múlva ez a térség kikerül a veszélyzónából - tette hozzá.

A tárcavezető közölte, a honvédség valamennyi helyszínen jelen van, a védekezésben több mint hétezer katona és több mint nyolcszáz honvédségi eszköz tevékenykedik, de további jelentős tartalékok vannak mind emberi erőben, mind eszközben.

Hende Csaba kiemelte: a 11-es főút mentén szinte mindenütt tartalékosokat lehet látni. Emlékeztetett arra: a Magyar Honvédségnek 2010-ben nem voltak tartalékosai, a számuk most 4700. Megjegyezte: a tartalékosok létszámát a következő esztendő végére 8 ezerre kívánják emelni, ami döntő jelentőségű a honvédség alapfeladatai és a katasztrófavédelemben való részvétel szempontjából is.

A miniszter kitért arra is, hogy Győrújfaluból már megindult az átvezénylés, ugyanakkor kellő óvatossággal kell eljárni, mert árvízkor az apadás időszaka az igazán kritikus, ezért az erőknek csak egy részét csoportosítják át.

Hozzátette: a fő figyelmet most a budapesti veszélyeztetett területekre fogják fordítani, vasárnap estétől a védekezés súlypontja oda helyeződik át.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.