Árvíz
Bezárták a Dagályt, patakra építenek gátat Budakalászon, nem áll meg a metró a Batthyány téren
A Palatinus Strandfürdő és a Király Gyógyfürdő mellett így már a Dagály Strandfürdő sem látogatható határozatlan ideig.
2013.06.07 13:26MTIA Duna áradása miatt péntek délben bezárták Budapesten a Dagály strandot, azt minden vendégnek el kellett hagynia. Tarlós István főpolgármester döntéséről a Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatta az MTI-t.
A Palatinus Strandfürdő és a Király Gyógyfürdő mellett így már a Dagály Strandfürdő sem látogatható határozatlan ideig - írták a közleményben.
Hajnali 3 órára végeztek a budakalászi Barát-patakon annak a gátnak az építésével, amely megakadályozza, hogy a Duna vize visszaduzzassza a patakot, és elöntse a belvárost, illetve a közeli területeket - közölte a település polgármestere pénteken az MTI-vel.
Rogán László (Fidesz) tájékoztatása szerint a Duna torkolatától 200 méterre létesült mesterséges zárnak köszönhetően reményeik szerint a víz nem önti el Budakalász belvárosának a gáton túli, csaknem 800 lakóházát, s Békásmegyer Budakalász felé eső oldala is védetté válik.
Most a Szentendréig húzódó 3,5 kilométer hosszú gátra fordítanak minden figyelmet és erőt - tette hozzá a polgármester. Közlése szerint jelenleg legalább háromszázan dolgoznak a védvonalon, de délutánra a létszám több százzal nő majd.
A Barát-patakon épült védmű 9,5, a Dunával párhuzamosan futó gát pedig már 9 méter magas, és szükség esetén mindkettőt tovább magasítják.
Jelenleg Budakalász lakosságát akut veszély nem fenyegeti - jelentette ki Rogán László.
Az árvízi védekezés miatt a 2-es metró a szombat reggeli üzemkezdettől nem áll meg a Batthyány téren, a szerelvények áthaladnak az állomáson - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
A szentendrei (5-ös) HÉV-ek péntek déltől csak a Margit híd budai hídfőjéig közlekednek, a Batthyány téri végállomásra a Szentlélek térről induló pótlóbuszokkal lehet eljutni.
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint szombattól összevont metró- és HÉV-pótlóbuszt indítanak Széll Kálmán tér - Batthyány tér - Margit híd, budai hídfő - Szépvölgyi út - Tímár utca - Szentlélek tér útvonalon. A pótlóbusz jelzése M2-H5 lesz.
Kapcsolódó írások:
- Újabb utakat zártak le, kritikus helyzetre készülnek Bátán, Baja környékén nem lesz áram
- 1357 - a nemzeti adománygyűjtő vonalon várják a felajánlásokat
- Komáromnál is rekord dőlt - pedig csak szombatra várják a tetőzést
- Romániában két ember halálát okozta az ítéletidő
- Győrújfalunál kora délutánig erősítik a gátat
- Kárpátaljáról is megjöttek az önkéntes tűzoltók
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06