A kongresszus lemondatná
Elmedoki turkál szexbotránya miatt a képviselő agyában
A The New York Times vasárnapi számában azt írta: elmeorvosi kezelésnek veti alá magát Anthony Weiner demokrata képviselő, aki a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során hat nőnek küldött szeméremsértő, nem egyszer a saját fotóit tartalmazó üzeneteket az interneten.
2011.06.12 17:59MTIMiközben Weiner egy meg nem nevezett pszichiátriai intézetben diagnosztizáltatja magát annak megállapítására, hogy pontosan milyen kezelésben is részesítsék, a demokrata párt kongresszusi vezetése egyre erősebb nyomást gyakorol rá, hogy mondjon le.
A 46 éves képviselő távozását követelő hangok különösen azután erősödtek fel, hogy pénteken kiderült: egy 17 éves diáklánnyal is bizalmas levelezést kezdeményezett.
Anthony Weiner kabinetje szerint csak ártatlan üzenetváltás történt a delaware-i középiskolai tanuló és a képviselő között. Weinert más párttársai mellett Nancy Pelosi, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetője, valamint New York-i képviselőtársa, Steve Israel, a demokraták kongresszusi kampánybizottságának elnöke is lemondásra szólította fel.
Médiajelentések szerint Weiner ezt több okra hivatkozva is visszautasította. Mint mondta, addig nem hozhat ilyen döntést, amíg a felesége, Huma Abedin, Hillary Clinton külügyminiszter személyi asszisztense a főnökével együtt hivatalos afrikai körutazáson tartózkodik. A 34 éves asszony egyébként állapotos.
Médiaértesülések szerint a képviselő azért is ragaszkodik az állásához, mert az évi 156.117 dolláros fizetése (ez havi 2,4 millió forintos jövedelmet jelent) nélkül képtelen lenne fizetni a hiteleit.
A képviselő New Yorki-i választókörzetében a megkérdezettek 56 százaléka nem kívánja lemondatni Weinert. A politikust a botrány kirobbanása előtt a metropolisz polgármesteri posztja első számú várományosának tekintették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


