Bizakodik az ügyvéd
Felmentik a szexbotrányba-hullt IMF-vezért?
Fel fogják menteni a szexuális bűncselekménnyel vádolt Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját - közölte ügyvédje. Benjamin Brafman ezt egy róla készült, vasárnap este adásba kerülő portréműsorban mondta az M6 francia kereskedelmi televíziónak.
2011.06.05 17:02MTI"Nem kívánok egyelőre az ügy részleteibe belemenni, de bizakodó vagyok és nem hiszem, hogy Strauss-Kahn bűnös lenne a vádpontokban, és előre megmondhatom, hogy fel fogják menteni" - jelentette ki az amerikai sztárügyvéd.
A volt IMF-vezért azzal a gyanúval vették őrizetbe, hogy a manhattani Sofitel szállóban erőszakoskodott az egyik szobalánnyal. Hétfőn kell megjelennie a bíróság előtt, hogy nyilatkozzon arról, bűnösnek vallja-e magát az ellene felhozott hét vádpontban. Strauss-Kahn először kap szót letartóztatása óta, s válasza meghatározhatja az egész eljárás menetét. Amennyiben ártatlannak vallja magát (sajtóértesülések szerint ez a legvalószínűbb), néhány hónapon belül a bíróság előtt fogják szembesíteni a vádlójával, majd az esküdtszéknek kell kimondania a végső szót. A Le Journal du Dimanche című vasárnapi francia lap értesülése szerint a védelem a feltételezett áldozat szavahihetőségét fogja kikezdeni. Azt fogja állítani, hogy belegyezéssel történt a szexuális kapcsolat, amiért a panaszos pénzt kapott vagy legalábbis remélt. Emellett Brafman - a lap szerint - az eljárás érvénytelenítését fogja kérni, arra hivatkozva, hogy Strauss-Kahn letartóztatása a New York-i repülőtéren nem volt törvényes. Egy a volt francia pénzügyminiszterhez közel álló meg nem nevezett személy a lapnak elmondta: "úgy tűnik, az ügyész túl gyorsan átlépett (Strauss-Kahn) személyes státuszán", vagyis azon, hogy az IMF vezetőjeként mentelmi jogot élvezett.
"Úgy tartóztatták le az IMF-vezért, mint egy tyúktolvajt. Ennek igazolására szökést emlegettek, miközben a repülőjegye már régóta le volt foglalva" - vélekedett Strauss-Kahn ismerőse. Ron Soffer, Párizsban és New York-ban is praktizáló ügyvéd szerint a felmentés érdekében Strauss-Kahn védőinek "elfogadható kétkedést" kell ébreszteniük az esküdtszék tagjaiban.
Egy megerőszakolási ügyben a történtek két egymásnak ellentmondó értelmezéséről kell dönteni, amely "leküzdhetetlen feladat".
"Most lépünk át abba a jogi szakaszba, amely a védelemnek kedvez" - hangsúlyozta Soffer.
A védelem eddig hallgatott, ugyanis nem álltak rendelkezésre azok az információk, amelyeket az ügyészségnek hétfőn fel kell fednie. Ettől kezdve viszont Strauss-Kahn ügyvédjei ellentámadásba fognak lendülni - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


