A legjobb barát helyett Anikó és Gigi a riporter
Miért nem Éva vezeti az Alekosznak Valót?
Úgy lett volna logikus, ha az Alekosznak Való című háttérműsort Éva vezeti, hisz nála jobban senki nem ismeri az egykori villalakók közül az Okostojást. Mégis más kezébe került a mikrofon.
2011.05.19 11:29ma.hu / RTL KlubAmikor kiderült a ValóVilág4 döntője után, hogy Alekosz újabb szereplési lehetőséget kap a csatornától, VV-Éva senkiben nem hagyott kétséget afelől, hogy saját magát látná legszívesebben a műsorvezetői székben. Persze a show fő részéből esélye sem lett volna Lilut kitúrni, de bízott benne, hogy az éjszakai háttérműsorban, az Alekosznak Valóban terem majd neki némi babér.
Fotó: RTL Klub / Fókusz
Ehhez képest keserű csalódás volt számára, amikor a szerepre várakozásaival ellentétben mégis Anikót és Gigit kérte fel a csatorna. Bár Alekosz párkereső show-ja már lassan két hete tart, csak most derült ki, mi állt a döntés hátterében.
"Olyan egykori villalakót kerestek a feladatra, akik inkább szenvedtek Alekosz nyomulásától, semmint barátok lettek volna." - hangzott el a Fókusz szerda esti adásában. Vagyis még a háttérműsorral is erősíteni kívánták a két műsor közti kontrasztot: a ValóvVllában Alekosz kergette a nőket, most pedig a nők kergetik őt - és mindenképp olyasvalaki kellett riporternek, akinek van személyes benyomása Alekosz udvarlásaival kapcsolatban.
Anikó és Gigi tehát örülhet, hogy annak idején nem engedett a csábításnak, Éva pedig nem keseredik el, mert bár nagy álma, hogy riporter lehessen, eleinte úgyis a háttérmunkával szeretne megismerkedni. Ráadásul a csatorna tartogat még neki egy, a nézők előtt egyelőre titkos szerepet Alekosz műsorában is!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


