Erőszakos közösülés
Rosszban: vádat emeltek Damu Roland ellen
Vádat emelt az ügyészség Damu Roland sorozatszínész ellen erőszakos közösülés miatt szerdán.
2011.05.18 11:35MTIA Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség vádat emelt erőszakos közösülés bűntette és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt D. Roland ellen - írta közleményben a Fővárosi Főügyészség.
A vádirat lényege szerint a vádlott 2008. év szeptemberétől 2010. év októberéig - kisebb-nagyobb megszakításokkal - élettársi közösségben élt P. Tímea sértettel. Viszonyuk során rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus.
A vádlott és a sértett 2009 nyarán egy szállodai szobában vitatkozni, majd veszekedni kezdett, és a szóváltást követően a vádlott ököllel arcul ütötte a sértettet, aminek következményeként a nőt bal szeme belső szemzuga és az alatta lévő terület bevérzett.

Tavaly novemberben a vádlott korábbi viszonyuk helyreállításának reményében a vádlott XIII. kerületi lakásában találkozott a sértettel, azonban vitatkozni kezdtek egymással, majd az elfajult vita során a vádlott folyamatosan ütlegelte és rugdosta volt élettársát. A sértett megpróbált ugyan ellenállni, de a vádlott - továbbra is bántalmazva a sértettet - közösült vele.
A sértett a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és az eseményeket követően csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból.
A bántalmazás következtében a sértett az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán, hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket - írta az ügyészség.
A kerületi ügyészség a bűncselekmények elkövetése miatt börtönbüntetés kiszabását indítványozta Damu Rolanddal szemben. Az eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06