Az ügyvéd szerint a vád elvérzik a bíró előtt
Bizonytalan bizonyítékok - Mégis vádat emelnek Damu Roland ellen?
Damu Roland ügyvédje szerint annyira ellentmondásosak a színész ellen felhozott vádak és bizonyítékok, hogy a bíróság előtt biztosan nem fogja megállni a helyét.
2011.04.12 13:29ma.huMiközben a bizonyítékok vitathatósága és a hazugságvizsgálat is Damu Roland felmentéséhez vezetett korábban, most úgy tűnik, mégis vádat emelnek ellene exbarátnője megerőszakolásáért és bántalmazásáért.
A Jóban Rosszban egyik volt főszereplőjének ügyvédje nem érti, mi történt, mindenesetre a nyomozati anyagok ellentmondásai miatt indítványt adott be ügyfele felmentésének érdekében, majd az elutasítás után panasszal is élt.
„A sértett (P. Tímea exbarátnő – a szerk.) hat nyilatkozatából hat szöges ellentéte a másiknak, mégsem kérdezte meg tőle senki: miért tértek el ezek egymástól?” – kifogásolta az Új Ásznak dr. Mohácsi Ferenc, majd részletesen is kifejtette a furcsaságokat.
Az iratokból kiderült számára, hogy a nő hazament Damu lakásáról, majd egy ismerősét hívta fel, ő adta meg neki a rendőrség telefonszámát, a 107-et. Ám mivel ennél az ismerősnél épp akkor egy magas rangú rendőr vendégeskedett, P. Tímeához ő is és a hivatalból értesített nyomozó is hamarabb ért oda, mint a mentők.
Fotó: tv2
Ugyancsak a rendőrségi jelentésből derül ki, hogy a nő hangulata „feltűnően jókedvű” volt, ez legalábbis különös közvetlenül egy állítólagos erőszakolást és bántalmazást követően. Az orvosi látleletek – amelyet három szakorvos vizsgálatával készítettek – sem állnak összhangban a sértett vallomásával, abban ugyanis az szerepelt, hogy „vasalt veszkócsizmával rugdosták a fején és a hátán”, az orvosnál viszont már csak a térdét és a bokáját fájlalta, sérülései pedig nyolc napon belül gyógyulónak számítottak.
A színész, aki két hetet töltött előzetes letartóztatásban, maga kért hazugságvizsgálatot, ami egyértelműen megcáfolta Tímea állításait. A vád azonban még így is épp elegendő volt ahhoz, hogy Damut szinte azonnal kiírják a tv2-n futó esti sorozatból, továbbá színházi- és szinkronmunkáinak többségét is elvesztette, összességében munkáinak és persze bevételeinek mintegy 80 százalékát bukta a botrány miatt.
Tímeát – aki mostanában Andy Vajnával jár – időközben két évre ítélték el embercsempészettel, egy barátnője az ő útlevelével utazott egy marokkói fotózásra.
Damu Roland a hamis vádak miatt jelentette fel a nőt, ehhez képest ha igazak Mohácsi ügyvéd úr értesülései, lehet, hogy ő ismét viszonttámadásba lendült? A színész mindenesetre nem érti, hogy miért emlegetnek vádemelést, mikor biztos volt benne, hogy bizonyítékok híján felmentéssel zárul az ügye.
Mi minden történt Damuval az utóbbi hónapokban?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


