Mentővel vitték el az ájult táncost
Veszélybe került a ma esti Csillag Születik: fejberúgták a táncost!
Percekig nem tért magához a Csillag Születik egyik fellépője, miután egy megkoreografált rúgás eltalálta őt egy próba során. Mentő vitte a kórházba, az egész csapat fellépését befolyásolja a hiánya.
2011.05.14 14:33ma.huMég a legjobban megtervezett színpadi produkcióba is becsúszhat néha egy-egy baki, ezek némelyikét a néző észre sem veszi, mások pedig legfeljebb némi botlással járnak. A Csillag Születik egyik próbáján azonban sokkal súlyosabb eset történt, nemcsak az Appril Project tagjait, de a technikai személyzetet is megijesztve.
A táncos csapatban ugyanis az egyik megtervezett rúgás olyan szerencsétlenül sikerült, hogy egy táncos elájult, majd percekig nem is tért magához - írta az Új Ász.
A Ricsi nevű táncoshoz azonnal orvost hívtak, majd mentővel kórházba szállították a vélhetően agyrázkódást szenvedett fiút. Bár állapota azóta rendbejött a kórház tájékoztatása szerint, a koreográfiát az utolsó pillanatban mégis át kellett alakítania a csapatnak, hisz Ricsit nagy valószínűség szerint ma este még nem engedik színpadra állni.
Kapcsolódó írások:
- Csillag született: kártyával szeletelte az uborkát - és továbbjutott!
- Durva: Máris élősködnének a Csillag Születik sztárján!
- Csalódott a szakma: Mr. Joe lett a Csillag Születik első "hullócsillaga"
- Képek: Csak négyen jutottak tovább a Csillag Születikben
- Képek! Összeállt a Csillag Születik kezdőcsapata: jövő héttől élő adás!
- Képek: Tizennégyre bővült a Csillag Születik versenyzőinek száma
- Képek: Megszületett az első hét kiscsillag, VV-Ildit kiszavazták
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


