Szeretője szó nélkül távozott a hulla mellől
Sokk a szállodában: álló szerszámmal halt meg a 83 éves férfi
Szeretője egy szó nélkül távozott a szállodából, ahová a nyugdíjosztás napján szoktak járni: a szobalánynak lett gyanús, hogy ezúttal a férfi nem hagyta el a szobát.
2011.05.04 13:29ma.hu / manna.roÁgyban, párnák közt halni meg, vagy még inkább a szeretőnk karjában - hány férfi álmodozik ilyen végről! Egy 83 éves romániai nyugdíjasnak ez meg is adatott, bár valószínűleg nem ilyen végre számított a havi rendszerességű légyott során.
Az idős férfi minden hónapban, a nyugdíjosztás napján kibérelte ugyanazt a hotelszobát, hogy 70 éves szeretőjével töltsön el néhány kellemes órát. A személyzet már jól ismerte a párost, szokásaival együtt: érkezés után előbb megvacsoráztak, majd az éjszaka végetértével közösen távoztak.
Ezúttal azonban apró változás tűnt fel az alkalmazottaknak: reggel csak a nő sétált ki a szálloda bejáratán. A szobalány rosszat sejtve nyitott be a szobába, és félelmei beigazolódtak: a vén kujon meztelenül, félreálló szájjal, de teljes harci díszben feküdt az ágyon - és kétséget kizáróan halottan.
Az egyik alkalmazott a helyi sajtónak elmondta, az öregember arca láthatóan fájdalomtól torzult el, úgy sejtik, a sikeres teljesítés érdekében valamilyen potencianövelővel tuningolhatta fel magát az aktus előtt.
Azt a későbbi vizsgálat fogja kideríteni, hogy így volt-e, és ha igen, volt-e köze a szernek az idős férfi halálához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06