Új műfaj született: "ope-rap"
Fluor Tominak leesett az álla: Opera a Mizuból?!
Nemcsak a zsűrit és a közönséget, de a dal eredeti szerzőjét és előadóját is meglepte a Csillag Születik egyik továbbjutója, aki operát csinált egy rapslágerből.
Nézze meg a Csillag Születik3 második továbbjutóit! 
Amikor Erős Dávid besétált a Csillag Születik színpadára, csak annyit árult el a zsűri kérdésére, hogy operát fog énekelni, de azt nem, hogy pontosan melyik darab melyik betétdalát.
Nem véletlen: ezt a művet még egyetlen komolyzenei darabban sem lehetett hallani, a diszkókban viszont annál inkább, és a közönségnek már az első néhány sor után feltűnt, hogy micsoda turpisság áldozatául estek. A mindössze 18 éves fiatalember ugyanis gondolt egy merészet és a tinik egyik nagy kedvencének, Fluor Tominak a Mizu című rapslágerét adta elő rezzenéstelen arccal operastílusban.
Az első döbbenet után a közönség egy emberként tapsolt és énekelt a fiúval, a zsűrinek pedig nem lehetett kérdés, hogy újabb produkcióban is szeretnék látni Dávidot.
Az RTL Klub Reggelijében a csillagjelölt elmondta, nagyon szereti a klasszikus zenét, de a mai fiatalokhoz ez a stílus egyáltalán nem áll közel, és neki kimondott célja, hogy megismertesse velük is a komolyabb műfajokat. „Ha simán operát hoztam volna, akkor lehet, hogy az egy kicsit idegen lett volna a fiataloknak.” – indokolta a merész stílusötvözetet.
A további terveiről nem árult el konkrétumokat, a meglepetést tehát fenntartja, csak az biztos, hogy a meghökkentésre és a stílusok keverésére ezentúl is számíthatunk tőle.
Ami pedig a dal eredeti szerzőjét és előadóját, Fluor Tomit illeti, saját szavai szerint „leesett az álla”, amikor meglátta, hogyan dolgozták át a pillanatok alatt slágerré vált művét, de az nem volt kétséges, hogy őt is meggyőzte Dávid előadása!
További hírek a Csillag Születik háza tájáról
Kapcsolódó írások:
- Képek: Tizennégyre bővült a Csillag Születik versenyzőinek száma
- Képek: Megszületett az első hét kiscsillag, VV-Ildit kiszavazták
- Képekkel: Tabáni István meg akart szökni, de lebukott!
- Videóval! Varga Viktor: Nem hordok alsónadrágot!
- Harmadjára is Csillag születik 2011 tavaszán!
- Napszámosként dolgozna a Csillag születik sztárja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 16:35 A Velencei Bizottság vizsgálja a Sulyok Tamás leváltását célzó alkotmánymódosítást
- 14:32 Forsthoffer Ágnes kezdeményezi az előző házelnök által kiszabott büntetések miatt folyó peres eljárások megszüntetését
- 12:19 Videóra vették a rémisztő jelenetet: elaludt vezetés közben egy furgonos az M6-oson
- 8:48 Halpusztulás kezdődött a Dömsödi Holt-Dunán
- 6:45 Több mint száz kutya tetemét találták meg egy állatmentő telepen - sokukat fejbe lőhették
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


