Összefogtak egymással a villalakók
Videó! - Anikó, Béci és Laci mekkora hernyók!
Eddig egymás ellen küzdöttek, most fordult a kocka, és képesek voltak a villalakók egyesíteni az erőiket. Már amikor, mert azért Lacit sikerült a két másik hernyónak a földön hagynia.
2011.04.07 11:34ma.huA dzsungelhét újabb megpróbáltatásokkal állította szembe a villalakókat, akik rájöttek, ezúttal az egymás elleni aknamunka helyett sokkal célravezetőbb a négy testőr hitvallása, nevezetesen az "egy mindenkiért - mindenki egyért" szellemisége. Persze a ValóVilágban eltöltött hónapok nem múltak el nyomtalanul, gyakorolni kell még ezt a közös segítést, de egyre többször nyilvánul meg az összedolgozás, a közös érdekek előtérbe helyezése.
Tegnap - még Laci rosszulléte előtt - azt a feladatot kapta a villadoki, valamint Anikó és Béci, hogy öltözzenek be hernyónak, lefektették őket a sárba, és egy látszólag egyszerű feladatot kellett teljesíteniük: álljanak fel.
Fotó: valovilag.hu
A próbatétel első néhány másodpercében már kezdett körvonalazódni a három versenyzőnek, hogy ez mégsem annyira egyszerű, mint hitték, mert eleinte még az is nehézséget okozott, hogy a hátukról a hasukra forduljanak, de legalább remekül szórakoztak közben - és persze a nézőknek is ritkán látott mulatságos perceket szereztek.
A feladatot elsőként Anikónak sikerült megoldania, aki ügyesen kitekergőzött a sárból, egészen a villa faláig, ahol a hátát megtámasztva tudott felállni, Béci pedig azt az utat választotta, hogy előbb valahogyan a térdére küzdötte magát, onnan pedig egyetlen lendülettel állásba rugaszkodott.
Csak szerencsétlen Lacit hagyták a földön fekve, aki viszont még ebbe is alaposan beleizzadt, így húzták őt ki az udvarra, műanyag fóliával alaposan körbetekerve, mozdulásra képtelen állapotban.
Szerencsére a szerkesztők még így is értékelték a rosszkislány és a magára maradt testvér teljesítményét, és a jutalomládából fejenként 2-2 ajándékot oszthattak ki a többiek között.
Még több ValóVilágos hír!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


