Melegbordélyban kellett szolgálniuk a gyerekeknek
Szülői engedéllyel adták el bordélyházba a fiatalkorú lányokat
Szüleik csak annyit tudtak, jól fizető állás várja gyermekeiket külföldön, ám a közjegyzői pecséttel ellátott felhatalmazás valójában szexmunkára szólt.
2011.03.18 15:29manna.roTöbb tíz, 16 és 18 év közötti fiatalkorút aláztak meg és bántalmaztak szexuálisan Németországban. A romániai Arad megyei gyerekeket egy jól kiépített emberkereskedelmi hálózaton keresztül jutatták ki a nyugati államba, jól fizető állást ígértek nekik.
A pressalert.ro információi szerint a tinédzsereket már Romániában kiképezték arra, hogyan kényeztessék majd Németországban a klienseket.
Az emberkereskedők ahhoz, hogy a nyugati államba vihessék a kiskorúakat, a szülőktől közjegyző által aláírt és lepecsételt felhatalmazást is kaptak. A szülőknek azt mondták, jól fizető állást kapnak gyermekeik odakint.
Németországba érve a fiatalokat azonban arra kényszerítették, hogy 50-100 euróért árulják a testüket olyan frankfurti bordélyokban, ahová homoszexuálisok járnak.
A kiskorúak átlagban havonta 3000 eurót kerestek fejenként, de volt olyan hónap is, amikor néhányuk keresete elérte az 5000 eurót. A pénz tetemes részét az emberkereskedők kapták meg.
A nyomozók szerint három év alatt legkevesebb húsz fiatal esett a kereskedők hálójába. Az aradi rendőrség a hálózat két tagját őrizetbe vette, továbbá öt fiatal nyomára bukkant, akiket a Temes megyei törvényszéken kihallgattak.
Kapcsolódó írások:
- Paráználkodott és lopott a pap - egy prostitól!
- Fel akarta gyújtani magát a prostituált
- Prosti énekelt az X-faktorban!
- Pert indít egy szlovák nő, mert nem ölték meg
- Viszonttüntet a bordély a templomnál
- Leszúrták, mert ki akart szállni a prostitúcióból
- Ingyenszexet ígérnek a klímakonferencia részvevőinek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


