Felélesztette az elemi ösztönöket
Sharon Stone melltartó nélkül - Minden átlátszott!
53 évesen is ugyanolyan bombázó, amilyennek 34 évesen megismerte mindenki, aki addig nem. Az Elemi ösztön sztárja most is vonzó, és ezt nem is takargatja!
2011.03.11 19:39ma.huKi ne emlékezne Sharon Stone-ra, amikor bosszút akart állni szülei gyilkosán és ezért attól sem riadt vissza, hogy behízelegje magát a legnagyobb ellensége ágyába?
Igen, az Elemi ösztön című filmről beszélünk, amelynek első részében az akkor 34 éves színésznő egy csapásra hírnévre tett szert, annak ellenére, hogy akkor már 12 év és évente 2 film volt a háta mögött.
Azóta persze közel 20 év telt el, de Sharon mit sem veszített ifjúkori fényéből, sőt, az évek múlása nemhogy nyomot nem hagyott rajta, de még talán jót is tett neki az "érett nő" szerep. Ő pedig láthatóan nem aggódik az idő múlásán, büszke csodálatos testére, olyannyira, hogy nemrég melleit sem akarta kalodába zárni.
Az viszont rejtély, hogy véletlenül nem vette észre, vagy szándékosan intézte úgy, hogy eközben olyan ruhát vett fel, ami körülbelül annyit takart a bimbókból, mint egy sóhajtás?
Fogadni nem mernénk rá, de ismerve a színésznő egészséges önbizalmát, inkább a második variációra szavaznánk...
Még több hír Sharon Stone-ról IDE kattintva!
Kapcsolódó írások:
- Túrótól és krumplitól lett csontsovány a sztár!
- Mekkora dudák! Sharon Stone lufikat növesztett!
- Sharon Stone szerint Meryl Streep egy bevetetlen ágy!
- Sharon Stone: Többször is elvesztettem a babámat!
- Férfiprostira szorul Sharon Stone, a szőke bombázó!
- Jótékonysági célból tervez ékszereket Sharon Stone
- Képek! Döbbenetes teste van Sharon Stone-nak!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


