5 diákkal összesen 16-szor szexelt
A fél focicsapattal lefeküdt a tanárnő!
16 rendbeli szexuális aktusért, amelyet öt diákjával követett el, emeltek vádat egy középiskolai tornatanár ellen. Az öltözőben szeretkezett tanítványaival.
2011.02.08 17:29ma.huSzinte mindenki az iskolai focicsapatban játszott, akiket kiszemelt magának Stacy Shuler, az Ohio állambeli Mason Gimnázium tornatanára.
A 16 alkalommal, 5 diákon elkövetett szerelmi légyottokra tavaly augusztus és december közt került sor, és a nyomozás kiderítette, hogy ilyenkor a tanárnő sörrel vagy egyéb alkohollal le is itatta a fiatalkorú fiúkat.
Amikor az ügy kipattant, a tanárnő azonnal beadta a felmondását, erről az iskolaszék a keddi ülésén fog dönteni. Január 18-a óta mindenesetre fizetett szabadságra küldték, azóta nem érintkezhet semmilyen módon a diákokkal, telefonon és e-mailben sem, továbbá nem mehet a kerület ingatlanjai közelébe és rendezvényekre sem.
Az esetre egyébként úgy derült fény, hogy az egyik diák a fociedzés után már épp hazament volna, de valamiért vissza kellett fordulnia, és az öltözőbe lépve váratlan látvány fogadta. Nem sokkal ezután már az igazgató is tudott a történtekről és ekkor indították el a hivatalos eljárást Shuler ellen.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06