Mészárossá lett a kölyökzseni
Elvágta négy éves húga nyakát a brutális horror-rajongó
A chicagói Keith Randulich saját húga meggyilkolása miatt áll bíróság elé, és valószínűleg életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik. A bűntett megdöbbentette a teljes közösséget, a motivációja pedig felháborodást keltett.
2011.01.28 09:55manna.roKeith ugyanis beismerte a nyomozóknak, hogy ő ölte meg Sabrinát, de azt állítja, tulajdonképpen megmentette, vagy legalábbis megpróbálta megmenteni.
Az átlagon felüli intelligenciával rendelkező fiú azt állítja, szülei és fiútestvére szexuálisan kihasználták kishúgát - írja a manna.ro.
(fotó: manna.ro)
Meg akarta akadályozni a szörnyűségeket, de nem tudta, így úgy döntött, az egyetlen lehetőséggel vet véget a négy éves kislány szenvedéseinek: elveszi az életét.
Magyarázata azonban nem állt meg a lábán, a törvényszéki szakorvosi vizsgálat kimutatta, hogy a kislányt soha nem erőszakolták meg.
Keith Randulich ezelőtt másfél évvel ölte meg Sabrinát. Levitte a ház pincéjébe, mikor a szülei nem voltak otthon, harmadik testvére pedig a saját szobájában tartózkodott, és konyhakéssel elvágta a kislány torkát.
A nyomozók egész horrorfilm-gyűjteményt és rengeteg death metal zenei felvételt találtak a pincében, amelyekről kiderült, hogy Keith nézte és hallgatta őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


