Süssék meg?
Tangát kaptak a szerbiai árvízkárosultak
Élelmiszer helyett divatos fehérneműket kaptak a kormánytól az árvíz károsultjai Szerbiában.
2011.01.11 17:07MTIAz Észak-Szerbiában kora nyáron történt természeti katasztrófa után az állam összesen ezer tangát és melltartót küldött Trgovistébe, az ország egyik legszegényebb kisvárosába - adta hírül a Press című lap kedden.
Az újság szerint a Macedónia határán lévő településre érkezett segélycsomagban olyan - kevéssé tartós - cipők is voltak, amilyeneket az elhunytak lábára húznak ravatalozáskor.
"Éhes népünknek lisztre van szüksége, nem tangákra" - idézte az újság Dragoljub Sztanojkovicsot, a helyi segélyraktár vezetőjét. Elmondása szerint a férfi először azt gondolta, gyermekruhákat kaptak.
A lap szerint nyilvánvalóan arról van szó, hogy a vámosok által korábban lefoglalt árukat juttatták el a településre. A vámigazgatás ugyanakkor közölte, hogy a kormány utasítása alapján cselekedett.
Kapcsolódó írások:
- Nyolc lakást adtak át az árvízkárosultaknak Felsőzsolcán
- "A kormány magára hagyta az árvízkárosultakat"
- Segítség az árvízkárosultaknak - ingyen is lehet tűzijáték augusztus 20-án
- Folytatódik a gyűjtés az árvízkárosultak megsegítésére
- Egyetlen multicég ajánlotta fel eddig segítségét az árvízkárosultaknak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


