Helen Flanagan nem tud öltözni?
Vérciki képek: szabadult volna a cici, kilátszott a bugyi
A Coronation Street színésznőjeként még csillogó dívának láttuk, most viszont mintha kissé alábbhagyott volna a tündöklése, és a ruhájával is meggyűlt a baja Helen Flanagan-nek.
Roppant kínos: Helen Flanagan-nek mindene kilóg 
Fotók: Egotastic
A tél kellős közepén meglehetősen furcsán hat, ha valaki egy mélyen dekoltált felsőt meg egy akkora miniszoknyát vesz fel, amihez nem is kell túl nagyot hajolni, hogy meglássuk a lényeget.
Márpedig Helen Flanagan épp ilyen furcsán bírt felöltözni a minap, amikor egy buliba indult. Persze nemcsak az volt a gond, hogy a cickói kis híján kiestek a melltartóból és hogy az amúgy se túl hosszú szoknyát sikerült olyan magasra tolni a derekán, hogy az már inkább "hónaljban szorított".
Az ízlés terén is volna mit tanulnia Flanagan kisasszonynak, mert a halványrózsaszín begombolós felső a barna szoknyába betűrve (!!), hozzá a ciklámenszínű műanyag táskával és egy krémszínű cipellővel - nos, nagyjából ez az a kombináció, amitől minden jóérzésű ember sikítva menekül a helyszínről.
Úgyhogy ha olvasóink jót akarnak maguknak, kénytelenek vagyunk felhívni a figyelmet, hogy a képeket csak erős idegzetűeknek ajánljuk, meg azoknak, akik kellően fel vannak vértezve az ízlésficam káros hatásai ellen!
Kapcsolódó írások:
- Kiszedett cikk
- Meghökkentő képek - Ez már ciki: Madonna puffadt arccal táncolt a megnyitón!
- Letolta, kipakolta - kínos guggolós fotók Gisele Bündchenről!
- Ciki! Transzvesztitával hempergett Gwen Stefani férje
- Ciki fotók - Tinilányként fotózza magát Demi Moore!
- Ciki és egészségtelen: 17 évesen turbózza fel mellét Miley Cyrus
- Képek: Szexi, de van, akin ciki! - Sztárcuccok egy témára
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


