Hiba volt Szíj Melindát beválogatni?
Szíj Melinda: Szégyellem magam, mindenki helyett
Harmadikként végezni a Megasztárban: akárhogy is nézzük, ilyen magasságokig az ember tehetség nélkül már nem juthat. Szíj Melinda azonban még most is érdemtelennek érzi magát.
2010.12.14 07:29ma.hu / Napi ÁszBár Szíj Melinda a hangja alapján kételyek nélkül lehetett volna a Megasztár győztese is, a hozzáállásával saját maga alatt vágta a fát, törvényszerű volt a kiesése. Sőt, valójában az a meglepő, hogy a hónapok óta tartó negatív kijelentései ellenére egyáltalán idáig eljutott, rajongói ugyanis minden rimánkodása ellenére egyszerűen nem hagyták őt kiesni, elképesztő sms-özönt zúdítottak hétről hétre a győri kereskedelmi ügyintézőre.
A zsűri azzal indokolta szombaton a döntését, hogy nekik nemcsak a tehetséget és a szakmai szempontokat kell figyelembe venni, valójában a három versenyző közt már nincs is számottevő különbség, hanem az emberi oldallal is számolniuk kell. Ez alapján pedig egyértelmű volt, hogy Szíj Melinda nem győzhet: az első hely megszerzésétől több mint valószínű, hogy összeomlott volna.
Fotó: tv2
Ezt megerősíteni látszik, hogy Melinda a bronzérmet sem úgy értékelte, ahogy az hasonló helyzetben lenni szokott, ő úgy kommentálta a harmadik helyezést, hogy szégyelli magát mindenki helyett, amiért idáig eljutott.
A Napi Ász által megkérdezett pszichológus nem árult el nagy újdonságot, amikor azt mondta, az énekesnő komoly önértékelési problémákkal küzd, egy lelkileg egészséges ember nem állhat ilyen negatívan ekkora sikerhez.
A korábbi Megasztárokban zsűritagként helyet foglaló Pély Barna is hasonló véleményen van, szerinte már az is hiba volt, hogy Melinda a 12 döntős közé került. Hiába énekel csodálatosan, a United frontembere szerint nem voltak meg benne azok a személyiségjegyek, amelyek a sztárokra jellemzőek, illetve számos olyan tulajdonságot mutatott, amik kifejezetten nem jellemzőek a sikeres előadókra.
„Ha valaki saját magáról sem hiszi el, hogy előadóművész, akkor azt nehéz kifelé sugározni.” - vélte a zenész, aki egyébként a Kodolányi János Főiskola dzsessz szakának tanáraként jól ismeri a feltörekvő nemzedéket.
Melinda tehát nem hitte el, hogy tehetséges, és így jutott el a harmadik helyig. Azt mondják, a „mi lett volna, ha…” jellegű kérdések mindig értelmetlenek, de ettől még léteznek: ha az énekesnő elhitte volna, hogy nem érdemtelenül jutott tovább hétről hétre, vajon meddig repítette volna a tehetsége?
Szíj Melinda: Soha többé színpad!
Kapcsolódó írások:
- Nincs a végső döntőben: csomagolhatott Szíj Melinda
- Oláh Ibolya: Szíj Melindának mennie kellene
- Nem színlel - "Szíj Melinda annak idején is ilyen esetlen volt"
- "Totyogott, mint egy pingvin" - Porig alázta Szíj Melindát Balázs!
- Szíj Melinda párja: Nem beszélhetek, de szakítottunk
- "Könny csillog a szemében" - Szíj Melinda édesapja lebénult
- "Szíj Melinda, dögölj meg!"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


