Tabuk nélkül: Szex és más drogok
Kőkemény szex a filmvásznon: Anne Hathaway bevállalta!
Szinte nem volt olyan, amit Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal ne tett volna meg a kamerák előtt, úgyhogy a Szex és más drogok már-már soft-pornóba csapott át!
Tűzforró szex a vásznon: Jelenetek Szex és más drogokból 
Fotó: Egotastic
Eddig csak a szóbeszédnek lehetett hinni, most végre itt vannak az első jelenetek a Szex és más drogok című új filmből, amelyben Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal bizony cseppet sem fogja vissza magát!
A két színészről a minap olyan nyilatkozatok jelentek meg, miszerint nem kellett annyira rájátszaniuk az erotikus vonzalomra, de ezt egyelőre mindkét fél határozottan cáfolta, szerintük csak a film minél hatékonyabb promóciója miatt van szükség arra, hogy például egy magazin címlapján is meztelenül álljanak modellt.
A forgatáson egyébként Anne eredetileg kissé szégyenlős volt, és kikötötte, hogy amikor áll a kamera, ő nem akar pucéran szaladgálni, de később meggondolta magát, elmondása szerint főleg a sminkjét akarta megóvni az állandó öltözés-vetkőzés miatti elkenődéstől.
Mit lehet erre mondani? A filmben biztos, hogy nem érezte feszélyezve magát, úgyhogy kőkemény erotikára számíthat, aki betér a moziba a hamarosan bemutatásra kerülő Szex és más drogok című filmre!
Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal akarta a szexet!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


