Nem Terry kérte az extra védelmet
Videó: Testőrök védik Terry Black életét
Az ex-transzvesztita előadó személyi épségéről az utóbbi időben két testőr gondoskodik, a kérdés már csak az, hogy miért is van szüksége Terrynek erre az extra védelemre?
2010.11.19 18:29Tabu TV, Fotó: KiskegyedTerry Black nemrég arról számolt be az internetes sztártévé riporterének, hogy az utóbbi időben már négy alkalommal történt meg vele ugyanaz a baleset. Rosszakarói az autójának gumijában tettek kárt minden egyes alkalommal, és nem is hétköznapi módon.
"Mindig úgy vágják meg, hogy el tudok vele menni harminc kilométert, és aztán robban!"- mondta feldúlva a tabutv.hu riporterének az előadóművész.
Fotó: Kiskegyed
A történtek után egy neve elhallgatását kérő vállalkozó érezte úgy, hogy Terrynek testőrökre van szüksége. „Én nem kértem a védelmet, mert egyrészt finanszírozni sem tudnám, másrészt pedig én idáig mindig próbáltam magam megoldani a dolgokat, de meggyőztek arról, hogy jobb ez így.”- árulta el Terry a Tabu Tv internetes videójában.
A médiaszereplő beszámolt arról is, hogy gyermekeire is a testőrök vigyáznak, ők viszik őket iskolába, illetve óvodába.
Végezetül a testőröktől is megkérdezte a Tabu TV riportere, hogy milyen különleges feladatot jelent Rácz Károlyt védeni. A szakemberek elmondták, hogy egyszerű dolguk van, hiszen Terryvel gördülékeny az együttműködés.
A Nemzetközi Személyvédelmi Szövetség két testőre különböző szerepet tölt be: egyikőjük feladata a megfigyelés, míg a másik testőr rendeltetése a menekítés súlyos helyzetekben.
Kivetette melleit, de időnként még nőnek öltözik
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


