A kapcsolat megtartásáról beszélt, amikor dobták
"Remegett a kezem, nem értettem" - így hagyta el Csernust a párja
Hamarosan megjelenik a híres pszichiáter, Csernus doktor új kötete, Felnőtt húsleves címmel. Meglepetésre a szakember ezúttal saját magánéletéről is mesél könyvében. Nem is akármit.
2010.11.02 12:25Fotó: csernusest.hu - KiskegyedNovember 10-én napvilágot lát Csernus Imre új könyve. A Felnőtt húslevesben a hírhedt doki saját szakításának megdöbbentő történetét sem rejti véka alá. Hat éven át volt együtt a kedvesével, aki aztán egyik napról a másikra elhagyta!
Ő minden bizonnyal a felesége lehetett, ha ennyi ideje éltek együtt, ám akkor csupán ugyanő az, akivel csak tavaly tavasszal esküdtek meg - írja a Blikk, amely úgy tudja: Csernusék válópere még folyamatban van.
A pszichiáter nem szívesen emlékszik vissza élete nehéz időszakára. Szinte felfogni sem tudta, mi történt. Mint írta, éppen egy vidéki előadásáról tartott hazafelé, amikor nem tudta elérni a párját. Küldött neki üzenetet, de választ nem kapott.
A párja édesanyja sem vette fel a telefont. Csernus Imre arra ért haza, hogy közös, nagy asztaluk hiányzik a nappaliból. Nagyon rossz érzés fogta el - és a konyhában ott várta a búcsúlevél is - írja a Blikk.
Fotó: csernusdoki.freeblog.hu
A doktor kénytelen volt szembesülni azzal, hogy párja nem bírta tovább mellette, és azt írta: ne keresse őt, biztonságos helyen van. Csernus bevallja: ekkor egy nagyon brutális krízis kezdődött az életében, és ő még magával szemben sem elnéző.
Rettentő nehezen fogadta el, hogy míg mások számára használható alternatívákat kínál, a maga életében nem vett észre nagyon fontos dolgokat. Darabokra esett szét, és ez csak a kezdete volt a pokoljárásának, fogalmazott Csernus doki - írja a Blikk.
Ironikus, de a pszichiáter éppen a párkapcsolat megtartása témában tartott előadást a krízis idején. Mint mondja, ő nagyon nehezen értette meg és fogadta el, hogy elhagyták. Remegett a keze, amikor azt a bizonyos levelet olvasta, és nem értette, mi történt valójában, mi volt a szakítás oka, pedig az orra előtt volt, de ő gyáva volt észrevenni - árulta el Csernus Imre.
A szakember azt sem titkolja, bizony elsírta magát, amikor egy barátjával a történtekről beszélt. Nyíltságán talán sokan meglepődnek majd, de mint mondja, előző kapcsolata végén nem mert a múlt árnyaival szembenézni, most azonban "kiissza a méregpoharat, méghozzá fenékig" - adta hírül a Blikk.
Csernus: A focisták könnyebben elszállnak
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


