Csak egyszer lépett félre a megasztáros
Kökény Attila: "A feleségem képével riogattam a melegeket"
Házasságának tíz éve alatt egyszer megbotlott, de felesége megbocsátott neki. A megasztáros versenyző viszont a melegeket épp felesége képével tartotta távol.
2010.10.29 09:29ma.hu / Napi ÁszMegviselte Arankát, amikor évekkel ezelőtt megtudta, férje egy másik nő karjaiban kereste a boldogságot, de mivel szerette Attilát, megbocsátott neki. A Megasztár versenyzőjének ennek ellenére meggyűlt a baja a szeretővel, aki annyira nem tudta elfogadni, hogy a férfi a családját választja, hogy egy alkalommal a benzinkút shopjába is utánament - kocsival.
Fotó: tv2
Nem ez volt azonban a legemlékezetesebb „hódítása” - mesélte el a Frizbi felvételén Hajdú Péternek.
Néhány évvel ezelőtt egy amerikai luxushajón dolgozott zongoristaként, ahol mint kiderült, a személyzet nagyobb része homoszexuális volt. Az ötszáz meleg férfi közt bizony elkélt az óvatosság, így Kökény Attila azzal próbálta távol tartani a bepróbálkozó pasasokat, hogy a belső zsebéből afféle rendőrségi igazolványként rántotta elő felesége és kisfia képét, bizonyítva, hogy ő a nőkhöz vonzódik.
Ám az egyik vendég kellemetlenséget is okozott: egy idősebb férfi mindenhová követte őt, végül leszállították a hajóról - tudta meg a Napi Ász a vasárnapi Frizbiben bővebben is hallható kulisszatitkot.
Azt hitték, pornófilmet forgat Kökény Attila
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


