"Angelina, jú ár dö moszt bjúful vomen"
Videóval: Bikicsunáj Angelia Jolie-val indulna a világhír felé!
Szarka László, alias Mr. Bikicsunáj nem adja fel: ha a Megasztárral nem sikerül, majd próbálkozik a most nálunk élő és forgató Brangelina-klánnál.
2010.10.06 15:29ma.hu / TV2Szarka Lászlót néhány hónappal ezelőtt Mr. Bikicsunájként ismerte meg az egész ország, amikor elindult a Megasztár előválogatóján és meglehetősen... nos, érdekes akcentussal adta elő az Alphaville zenekar egykori világslágerét, a Big in Japan című számot.
Az ököritófülpösi biztonsági őrből lett celebet pillanatok alatt kapta fel a média, elsősorban az internetes információterjedési sebességnek köszönhetően, azóta is rendszeres szereplője a különböző showműsoroknak.
Szarka úr időközben a politikába is belekóstolt, nyár közepén felröppent a hír, hogy indulna a polgármesteri posztért falujában, bár végül neve nem szerepelt a szavazólapon. Úgy látszik, mégiscsak inkább a showműsorok világában próbálna szerencsét, az éneklés az ő igazi terepe, és a siker érdekében mindent meg is tesz.
Legújabb akciójában nem kisebb sztár segítségét szeretné igénybe venni, mint a több hétig nálunk élő és forgató Angelina Jolie-ét, és a kedd esti Megamánia című műsorban meg is üzente ezt a világsztárnak - természetesen angolul, és a biztonság kedvéért az elérhetőségét is megadta: "megtaláltok az interneten".
Tehetségét bizonyítandó végül előadta "nagy" slágerét, a Bikicsunájt. Kíváncsian várjuk Angelina és Brad Pitt válaszát, ígérjük: a ma.hu mindenképp beszámol, ha Mr. Bikicsunáj már a vegasi kaszinók színpadán lép fel!
Bikicsunáj után Flájomi
Kapcsolódó írások:
- Bikicsunáj: pogármesterként szennyvízhálózatot építek!
- Bikicsunáj azt sem bánja, hogy Horváth Éva már nem szűz
- Haddaway meghallgatta - Bikicsunáj polgármester akar lenni!
- Több mint 110 ezret söpör be Bikicsunáj a fellépésért!
- "Bikicsunáj": Meglátja mindenki, hamar világsztár leszek
- Szégyellik a gyerekei "Bikicsunájt"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


