Táskájában lapult a párja feje...
Brutális - Barátnője levágott fejével sörözgetett a férfi
Nyugodtan sörözgetett barátaival egy spanyol férfi, miközben a nála lévő táskában vele volt az általa meggyilkolt barátnője feje.
2010.09.22 12:25MTIMiután a férfi elhagyta a bárt, felmászott egy villanypóznára, ahol súlyos áramütés érte. Harminc métert zuhant, nem sokkal később a cordobai kórházban életét vesztette.
Az ABC című spanyol napilap szerint a férfi a bárban elmondta barátainak, hogy lefejezte a barátnőjét.

A barátok szerint azonban olyan nyugodtan viselkedett, hogy az ingén lévő vérnyomok ellenére is azt gondolták, csak egy rossz viccről van szó.
Amikor néhány vendég a bárból kilépve az utcán is vérfoltokat fedezett fel, a barátoknak rá kellett jönniük, hogy a helyzet komoly.
Hamarosan a bár közelében felfedezték a táskát, amely az áldozat fejét rejtette - olvasható a szemtanúk elmondására hivatkozó a lapban.
A rendőrség mindössze annyit közölt, hogy megtalálták a nő testét, amelyen több szúrásnyom látható, a feltételezett tettes pedig áramütés áldozata lett.
Kitől származik a levágott fejes pólók ötlete?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


