Alig jött ki az elvonóról, elütött egy gyereket!
Képek - Na ne! Babakocsiba hajtott Lindsay Lohan
Nincs szerencséje mostanság a csinos színésznőnek - A korábban drog-, majd alkoholfüggőséggel küzdő Lindsay alig jött ki az elvonóról, elgázolt egy babakocsis gyereket.
Bizonyíték: Lindsay nem először balesetezett Maserati-jával
Sem Lindsay Lohan, sem luxus Maserati-ja nem szerencsés mostanában. A színésznőre nemrég börtönbüntetést róttak ki.
Három éve felelősségre vonták ittas vezetés és kokainbirtoklás miatt, ám LiLo a próbaidő alatt nem látogatta a számára előírt, szenvedélybetegségekkel foglalkozó tanácsadást, sőt, a ráerősített, alkoholfogyasztást ellenőrző bilincs sem segítette abban, hogy visszafogja magát.

Ezért került börtönbe Los Angelesben, de a kiszabott egy hónapból végül csak két hetet kellett leülnie. Augusztus elején került szabadlábra, ám úgy tűnik, elpártolt mellőle a szerencséje.
Alig ült ugyanis - korábban már összetört - Maserati-ja volánja mögé, talán az eddigieknél is durvább balesetet okozott: a RadarOnline portál szerint belement egy babakocsiba!
A két év körüli gyereket édesanyja éppen az úton tolta át a kocsiban, amikor Lindsay a piros jelzés ellenére nekiiramodott, és csak az utolsó pillanatban fékezett a babakocsi előtt.
Eltalálta, de nem vészesen, így a gyermeknek nem lett baja. Meg azonban nem kérdezte, segíthet-e. Lehúzódott, hogy megbizonyosodjon róla, nem történt nagy gond, és továbbhajtott...
Szabadon pornózik Lindsay Lohan!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06