Párja után meghalt az édesanyja is
Így is műsort vezetett - emberfeletti erővel bír Liptai Claudia
Pontosan tudta Liptai Claudia, milyen állapotban van beteg édesanyja - így vezetett műsort az utóbbi napokban. Még az elhunyt Lara anyukájával is ő csinált telefonos interjút...
2010.09.01 07:40ma.huTegnap a TV2 közleményben tudatta: elhunyt Liptai Claudia édesanyja. A műsorvezető emberfeletti lelkierővel bír - az elmúlt időszakban ugyanis édesanyja állapotának tudatában vezette a Mokkát. Feltűnhetett, hogy a sztár egy ideje már színes, vidám ruhákat hordott, majd augusztus második hetében ismét elkezdett feketében járni. Ki tudja, mióta tartotta magában kínzó fájdalmát.
Sőt, ő készített telefonos interjút a szívátültetésen átesett, majd a közelmúltban elhunyt Lara édesanyjával. Tanácsokat adott a gyászoló anyának, azt mondta: legyen minél többet szeretteivel, barátaival. Ez segít - tette hozzá. Claudiát könnyekig hatotta a kislány tragédiája. Valószínűleg még kollégáinak sem beszélt fájdalmáról, mert akkor nyilván nem osztották volna rá a telefonos interjút. Liptai a szegedi sárkányhajó futamon is ott volt, szinte semmit sem lehetett észrevenni rajta. Talán ennek édesanyja utolsó kívánsága az oka - adta hírül a Napi Ász.
A TV2 tegnap közleményben tudatta, tragikus hirtelenséggel, rövid betegséget követően elhunyt Liptai Claudia édesanyja. A műsorvezetője ezúton is arra kérte a sajtó munkatársait és a közvéleményt, hogy tartsák tiszteletben a gyász pillanatait.
Ekkor mondta el: édesanyja kívánságaként a gyászt nem külsőségeiben hordja, szeretné azt legbensőbb magánügyként kezelni.
A tehetséges műsorvezető július végén még boldogan újságolta: megkapta a Megasztár vezetésének lehetőségét, és az örömhírt először édesanyjával, illetve legjobb barátnőjével közölte.
Mindannyian nagyon boldogok voltak - sajnos az édesanyja már nem láthatja a tehetségkutató műsorvezetése közben...
A pszichológus szerint már jó úton járt Liptai
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


