Túllépnek a nehézségeken
Rába Timinek mélyponton a házassága
Rába Timi nehez időszakon van túl! A választási kampány sem tett jót a házasságának, hiszen ilyenkor hónapokig nem látja politikus férjét, Tóbiás Józsefet, de a legnagyobb baja saját magával volt.
2010.08.29 12:15Kiskegyed- Azt hallottam az elmúlt időben több helyről is, hogy válságban van a házassága. - Nem alaptalanul. És tudom: ahhoz, hogy kizökkentsem erről a mélypontról, először saját magamat kell rendbe hoznom. Azt hiszem, mindennaposak az enyémhez hasonló gondok a nagyon családcentrikus nők életében. Egyszerűen elfáradtam az állandó megfelelési kényszerben. Nem vagyok magammal kibékülve, nem tudom a dolgokat a helyükön kezelni. Kicsit elveszítettem önmagamat. Reggeltől estig a három gyerekkel vagyok, és nem jut arra időm, lehetőségem, hogy kicsit egyedül vagy a férjemmel kettesben lehessünk. Szó nincs arról, hogy ne lenne kire bíznom a gyerekeket, inkább arról szól a történet, hogy senkire sem akarom rábízni őket, mert fél óra után rosszul vagyok, hogy vajon mi lehet velük. Először Rubint Réka edzéseire sem akartam lejárni, mert lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy ennyi időre is magára hagyjam a családot. Aztán Réka rábeszélésére mégis belevágtam, ez pedig jót tett az önbizalmamnak is. - Akkor mégiscsak elindult a "jó úton". - Igen, rájöttem, hogy meg kéne tanulni lazábban vennem a dolgokat. Kicsit nyitottam a világ felé, ez pedig nagyon jót tett a házasságomnak is, hiszen a férjem már nem egy állandóan rosszkedvű feleséget lát maga mellett. Mert eddig ő hiába is próbált rajtam segíteni. Én pedig megtanultam, hogy nem elfutni kell a problémák elől, és azonnal elválni, hanem a gyerekekért és önmagunkért is mindent megpróbálni. Most a férjemmel négy napra elutazunk Rómába. A gyerekeket is itthon hagyjuk, és csak magunkra, egymásra fogunk figyelni! Bár bevallom őszintén: előre rettegek attól, hogy fogom ezt a négy napot nélkülük kibírni! Nekem az anyaság is egy olyan kihívás, amiben csakis a maximumot tartom elfogadhatónak. Mindig az motoszkál bennem, hogy ha majd a gyerekeim is felnőnek, arra emlékezzenek vissza, nekik milyen jó gyerekkoruk volt... Csak közben én meg szépen felőrlődöm...
Olvasd tovább a Kiskegyed.hu-n.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


