Működhet hosszú távon a humorista párkapcsolata?
Nádast és kedvesét 200 km választja el egymástól
Sokaknak elképzelhetetlen, hogy egy távkapcsolat működhet hosszútávon. Nádas György és kedvese, Kata bizonyítja: ha az érzések őszinték, a távolság nem akadály.
2010.08.28 11:29KiskegyedNádas György két hónapja volt túl egy hét és féléves kapcsolat lezárásán, amikor 2008 júniusában Nyíregyházára hívták játszani. A szervező, aki régi ismerőse, szomorúan hallotta, hogy barátja megint egyedül van. - írja a Kiskegyed.
- Megígérte, hogy az előadásra elhívja a város egyik legszebb hölgyét, és utána be is mutatja nekem.
Így is történt: elhívta Katát, aki tényleg gyönyörű, okos és elbűvölő. A jelenleg Szentendrén élő színésznek rögtön megtetszett Kata. Kezdetét vette az udvarlás, és egy hónap múlva már kettesben, egy párként mentek el nyaralni a tengerpartra.
Szerelmük azóta is tökéletesen működik a kétszáz kilométeres távolság ellenére.
- Minden hétvégét és iskolai szünetet együtt töltünk. És mindennap beszélünk telefonon vagy küldünk egymásnak sms-t. A mai napig ugyanolyan izgalommal várom a hívását, mint az elején. Romantikus alkat vagyok, sajnálom azokat, akiknek ez az érzés kimarad az életéből.
Nádas Györgynek egyébként sem új az ilyenfajta kapcsolat. Korábban is voltak szerelmei, akik messze laktak - Miskolcon, Győrben vagy akár Békéscsabán.
A cikk a kiskegyed.hu-n folytatódik!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


