Szaratov hűtő, Tisza tévé és Szokol rádió...
Panelmúzeumot csinálna lakásából egy miskolci nő
Régóta gondolkodott az ötleten, most azonban elérkezettnek látja az időt, hogy meg is valósítsa azt - múzeumot alakítana ki otthonából a miskolci Avas lakótelep egyik hölgylakója.
2010.08.13 10:29Eredeti beépített konyha- és szobabútorok, csempék és járólapok, Szaratov hűtőszekrény, Tisza tévé és Szokol rádió - 40 évesek és még működőképesek. A miskolci Nagy Edit ma is köztük él az Avas lakótelepen, és soha semmit sem újított fel a lakásban. Megfogalmazódott benne az ötlet: múzeumot alakítana ki belőle - adta hírül a Napi Ász.
Edit elárulta, a fia szuper ötletnek tartja a panelmúzeumot. Igaz, sok ezer ilyen lakás van csak Miskolcon is, de ő az első, aki belevágna egy ilyen létrehozásába. Szeretné, ha az önkormányzat ehhez megvenné otthonát, és az országban elsőként üzemeltetné a múzeumot.
A lakás valóban abban az állapotban van, ahogyan annak idején átadták. Edit már felkereste az önkormányzatot, és leírta, a múzeum turisztikai szempontból és az ifjúság nevelése céljából is jó lenne, hiszen lassan több lesz az olyan fiatal, aki egy 60-as, 70-es években készült panelt eredeti formájában sosem látott. Ha az önkormányzatnak nem kell a lakás, keres mást - mondta a Napi Ásznak az asszony.
Ezeket a régiségeket kár lenne elpusztítani, meg kell őrizni az utókor számára - véli Nagy Edit, aki nem akar elköltözni az Avas lakótelepről, mert szeret ott élni, de a környéken egy kisebbet vásárolna.
Ha meg tudna állapodni valakivel lakása eladását illetően, kikötné a szerződésben, hogy a panelmúzeum egyéves bevételét adják az árvízkárosultaknak.
Miskolc alpolgármestere, Fedor Vilmos a Napi Ásznak elmondta: olvasták Nagy Edit levelét, és megfontolandó, érdekes kezdeményezésnek találják a panelmúzeumot. Tanulmányozni fogják, megvalósítható-e az ajánlat.
Miskolci látképek a Kis-Hunyadról
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


