Nehéz az érzéseket visszafogni az X-faktorban
Ördög Nóra szalad a versenyzők után
Rengeteg impulzus éri a képernyőn ősszel jelentkező tehetségkutató, az X-faktor műsorvezetőjét a versenyzők részéről. Ördög Nóra nehezen tudja kivonni magát a torokszorító jelenetek alól.
2010.08.06 08:29Fotó: rtlklub.sajtoklub.tvMég évek múltán sem egyszerű függetlenednie a versenyzőktől, az érzésektől, amit a velük való találkozás, majd az elválás okoz. Ördög Nóra bevallotta: tudatosan készül rá, hogy leszűkül a bennmaradó tehetségek köre, igyekszik nem nagyon megszeretni őket. Tudja, a végére a 150-ből csak 12-en maradhatnak - mondta a Napi Ásznak Nóri.
Bevallotta: túl van már pár torokszorító pillanaton, de ez csak fokozódni fog. Ugyanakkor pontosan érti, miért esik ki valaki. Rengeteg szubjektív szempontot is figyelembe kell venni, hiszen azt a 12 embert keresik, akikben megvan az a bizonyos X-faktor. Ez nemcsak az énektudást jelenti.
Aki eddig eljutott, már bizonyította, hogy jó helyen és jó irányban keresi boldogulását, de volt már olyan, akinek az előadása nagyon tetszett Nórának, mégis távoznia kellett. Ő kiszaladt utánuk, és elmagyarázta, ne csalódásként éljék meg a dolgot, folytassák az éneklést, mert az ő idejük is eljöhet - mesélte a Napi Ásznak a sztár.
Nóra szerint a fiúk között nagyon erős mezőny alakult ki, csak tematikailag tudnak döntést hozni a mentorok. Valahogy le kell szűkíteni a csapatot a döntősökig. Volt olyan lány, akinek csak az volt a hibája, hogy éppen 25 év alatt volt, és a mezőny nagyon erősre sikerült. Ha egy évvel idősebb, továbbjutott volna - mondta a Napi Ásznak a műsorvezető.
Ördög Nóra úgy érzi, saját magán is megfigyelhető, hogy zeneértésileg fejlődött, a hallása eddig is megvolt, de kiválóan hallja magán, ha hamis - nevetett a sztár. Sok tudás ráragadt mégis az évek során, aminek a segítségével objektíven meg tudja ítélni, kiből lehet igazi sztár. A tehetségkutatók erősödést mutatnak az elmúlt évekhez képest - véli Ördög Nóra.
A múltbeli produkciók nyilván segítenek ebben, vannak, akik ki mernek állni azok után, amiket láttak, vagy énektanárral készülnek tudatosan a megmérettetésre. Sok ismerős arccal is találkozott - mondja Nóra, aki a Csillag születikben is vezetett műsort. Mostanra sokan fejlődtek. A tudatos tehetségképzés beszivárgott a köztudatba a műsorok által - mondta a Napi Ásznak Ördög Nóra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


