"Akár szentté is avathatnának"
Havas Henrik: Szégyell a feleségem
Megosztja az embereket Havas Henrik, egyesek számára éppen az vonzó benne, ami másoknak nem: a pökhendisége. Vajon milyen a magánéletben?
2010.08.03 12:20Fotó: tv24 - Tabu tvAmi a szívén, az a száján - Havas Henrik általában nem finomkodik senkivel, megmondja a véleményét. Videoblogjában nemrég a Daróczi-Liptai történetről beszélt gúnyosan, de mint mondja, aki elhiszi az ott leírtakat - miszerint az ügy előre megírt forgatókönyv alapján bonyolódott és azt ő írta -, az nagyon buta.
A Tanár úr a Kiskegyedben elárulta: egyszer beszélt a Daróczi-ügy kirobbanása óta Claudiával, és azt tanácsolta neki, fontolja meg jól, hogyan szerepel ezután a médiában. Havasnak egyébként bevallása szerint eddig egyszer volt konfliktusa abból, hogy "beszólt" másoknak.
Egy egykori tévés csatornafőnök egy partin nyíltan kinyilvánította, hogy nem kedveli őt - árulta el a Kiskegyedben a műsorvezető. Igazi barátai a médiából csupán azok, akikkel együtt kezdte a szakmát, és akik még nem váltak el. Akik ugyanis nejeiket fiatalabbra cserélték, azokat a felesége tiltja tőlük - jelentette ki a Kiskegyedben Havas Henrik, aki nem tagadja: pályafutása során akadt bőven kísértés.
Úgy véli, könnyebb dolga lenne, ha nem 188 centisre nő, csak 165-re, és nem lenne jó kiállású fickó. De dacol a kihívásokkal és akár szentté is avathatnák, mert példamutató életet él.
Nejével 38 éve házasodtak össze, azóta együtt vannak. Párja nem engedi magát fotóztatni és interjút sem ad. Amikor egyszer megkérdezték tőle, miért nem beszél a férjéről, azt válaszolta: "egyszerű, mert szégyellem!" - mesélte a Kiskegyedben Havas Henrik.
A szerelem ereje ilyen - tette hozzá a Tanár úr, aki szerint az is lehet, hogy a cabrio tette meg a hatását, nem tudja, de asszonya mégis mellette maradt. Viccel, de felesége legutóbb tényleg kapott egy cabriót - mondta.
Havas Henrik olyan sokat foglalkozik unokáival, amennyit csak teheti - három kislány után egy kisfiút is szeretett volna, de mindegyiküket imádja. Véleménye szerint a fiú hasonlít rá legjobban.
A sztár, akit elmondása szerint a magyar lakosság 97 százaléka ismer, a luxust is megengedi unokáinak. A Kiskegyedben elárulta: karácsonykor a fia két lánya latopot kért, megvette nekik, akárcsak a digitális fényképezőgépet.
Nem tudja, hogy ez helyes vagy sem. Ő magából indul ki - édesapja a hatvanas években autót vett neki érettségire, miután svájci, német és osztrák megrendelésre készített speciális kesztyűket, és sokat keresett vele. Ő mégsem romlott el.
Ha a gyerekek egészségesek, akkor az ilyesmiből nem lesz gond. Ő 16 éves korától dolgozott egy öntödében, és élvezte, hogy saját pénzéből elutazhat a tengerpartra. A gyerekeinek - akik egyébként már felnőttek, és nem szeretik, ha beszél róluk - szintén rendben van az értékrendje - mesélte a Kiskegyedben Havas.
A Tanár úr saját bevallása szerint nyugodt életet él. Felesége nyugdíjas, ő pedig tíz éve nem jár emberek közé. Korábban sokszor voltak újságíróbálban, de manapság nem tudja úgy lefényképezni egy fotós, hogy ne egy celeb álljon a háttérben.
Egy meccsen telt be számára a pohár, ahol annyian állították meg autogrammot kérni és fotózkodni, hogy nem élvezhette, amiért tulajdonképpen oda ment - árulta el Havas Henrik.
Nyaralójába, Kisorosziba szívesen megy feltöltődni. Minden van, amire szüksége lehet, és nemrég egy teherautónyi könyvet is levitt magának. Mint mondta, baráti társaságuk tagjai közül a legtöbben 60 felé járnak, és halálra idegesítik egymást. Havas Henrik szerint a saját fiatalos külsejét elsősorban az úszásnak, kerékpározásnak köszönheti. A
mikor születésnapját egy melegbárban ünnepelte, valaki megkérdezte tőle, hány éves. Ő azt felelte: '49-es, mire a másik közölte vele, bocs, 50-esnek nézte.Jót nevetett, pedig nem vonzza a melegeket, és 60 éves elmúlt - mesélte Havas Henrik mosolyogva a Kiskegyedben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


