Hivatalosan már halott
A halott férfi négy éve küzd az életben maradásért
Egy holttá nyilvánított dél-afrikai férfi négy éve mindent megtesz azért, hogy ismét az élők közé sorolják, és újra útlevelet kaphasson, vagy a nevére írathassa autóját.
2010.07.01 12:11MTIClaude Pretorius 2006 óta próbálja kijavíttatni azt az adminisztrációs hibát, amelyet csak akkor vett észre, amikor új útlevelet próbált igényelni; a belügyminisztérium nyilvántartásában ugyanis halottként szerepel.
A johannesburgi férfinek a helyi rendőrségen eskü alatt tett tanúvallomása alapján végül elhitték, hogy valóban nem halt meg, és így új személyazonosító számot igényelhetett.
Akkor adódtak ismét problémái, amikor tavaly autót vett, és a közlekedési hatóságnál a nevére akarta íratni a járművet.
A kérést ugyanis megtagadták tőle, mert az ő nyilvántartásukban még mindig a holtak között szerepelt. Három héttel ezelőtt viszont büntetést kapott, amiért elmulasztotta az autó regisztrálását.
A férfi értetlenül áll a történtek előtt, jogi segítséget pedig a felesége sem adhat neki, mert az asszonyt hivatalosan özvegynek nyilvánították - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap honlapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:19 Meteorológia: a legtöbb ónos csapadékra itt kell számítani
- 10:01 A Covid-19 karantén szellemi hanyatlást okozott - tanulmány
- 9:26 Meghalt a 100 éves Henry Kissinger
- 8:02 Áder János: ezért nem indul el teljes körűen a betétdíjas rendszer januárban
- 7:02 Újabb tizenkét izraeli szabadult ki a Hamász fogságából szerdán
- 6:30 FourFourTwo: Messi a 21. század legjobbja
- 5:30 Ismét Mikulásfutás vasárnap a fővárosban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06