"Nem Hien ellen folyik a nyomozás!"
Hien édesapját embercsempészettel vádolják
Hien menedzsere szerint már így is jobban belekeverték Hient az embercsempész-ügybe, mint kellene, hiszen nem a megasztáros lány ellen folyik nyomozás.
2010.06.28 19:32Napi Ász Online
Hien édesapját embercsempészettel vádolja a rendőrség. A megasztáros lány apját ráadásul azzal gyanúsítják, hogy ő a bűnszervezet vezetője. A nyomozás egész Európára kiterjedt, az ügyben 66 embert tartóztattak le. A magyar, a német, a francia és a brit rendőrség gyanúja szerint több száz embert szedtek össze Vietnamban, hogy aztán Európán keresztül Angliába csempésszék őket, ahol illegális marihuána-ültetvényen kellett volna dolgozniuk.
Magyarországon néhány napot töltöttek a becsempészett vietnámiak, hamis útlevelekkel, vízummal érkeztek. A Nemzeti Nyomozóiroda sajtótájékoztatójára készített prezentációs filmen a szervezett embercsempészet minden állomását bemutatják: a becsempészett vietnámiak embertelen körülmények között, kamionokban bújtak el, "búvóhelyeik" többnyire dohos pincék, romos épületek voltak.
Hien továbbra sem szólal meg szülei ügyében, a NapiászOnline is csak menedzserét érte el.
- Várjuk már, hogy lecsituljon ez a hírverés, hiszen nem Hien ellen folyik nyomozás - mondta el a NapiászOnline.hu-nak Hien menedzsere. További részletek a NapiászOnline oldalán
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


