"Majd most ráérzek az ízére"
Gesztesi Károly a playmate-ek közt nézelődött
Az internetes sztártévé exkluzív felvételeket készíthetett a Playmate of the Year 2010 válogatásán, a videóban pedig megszólalnak a jelentkezők, Radnai Péter, és a szintén castingoló Gesztesi Károly is!
2010.06.03 17:00Tabu tvA Tabu Tv arra volt kíváncsi, hogy milyen az ideális Playmate, ezt pedig a jelentkező lányoktól, és a magazin főszerkesztőjétől is megtudakolták.
"A mi szempontunkból azok a hölgyek a jó választások, akik utána sokáig fenn tudnak maradni, és évekkel később is még izgalmasak tudnak lenni, mint például a Bódi Sylvi, a Dundika, vagy a Metzker Viki. Voltak már olyan győzteseink, akikre a közönség évek múltán is emlékszik!" - mesélte az internetes sztártévé videójában Radnai Péter.
A válogatás résztvevői már persze egészen más szempontokat tartanak fontosnak. A lányok úgy gondolják, hogy a Playmate megfelelő ismérve például a formás fenék, a megfelelő kisugárzás, de az is fontos, hogy a befutó ne legyen teljes mértékben mű.
A plasztikázatlan szépség hívei azonban úgy tűnik nagyrészt megtartották a távolságot a válogatástól, hiszen a Tabu Tv-nek nyilatkozók nagytöbbségén minimum két szépészeti beavatkozást hajtottak végre a szakemberek.
"Mindenkinél nagyon értékelem, hogy megpróbálja a dolgot, és azt kell mondjam, hogy ma, illetve az első fordulóban is volt már jó pár olyan versenyző, akik biztosan ott lesz a helyük a legjobb 12 között." - mondta a tabutv.hu riporterének a Playbox főszerkesztője, aki több szakértővel együtt zsűrizte a cicivillantó lányokat.
"Keveset láttam eddig, de mindenki helyes kivétel nélkül. Fogalmam sincs róla, hogy milyen egy ideális Playmate, mivel nő ideálom sincsen. Majd most megpróbálok kicsit ráérezni az ízére, főleg úgy, hogy teljesen szabad vagyok!" - meséli nevetve a Tabu Tv internetes videójában Gesztesi Károly, aki szintén az ítészek közt foglalt helyet a castingon.
Fiatal üzletasszonyt szeret Gesztesi!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


